Szabad demokraták Erdélyben

A magyar szabad demokraták szívesen osztogatják az igét Magyarországon a „politikai nemzet" dogmájáról, amivel persze kimondatlanul is hozzájárulnak ahhoz, hogy magyarországi magyarok románnak tartsák a romániai magyarokat, aztán a legnagyobb lelki nyugalommal látogatnak Erdélybe a román nemzet - ezek szerint - magyarul beszélő tagjaihoz.

Isten állatkertje nagy, abban sokféle teremtménye lakozik a Teremtőnek. Az egzotikumok közül elsőnek kell említeni az anticionista rabbikat. Ők Jeruzsálem elpusztítása és a zsidóság szétszórattatása után a Biblia tanításával és a Teremtő akaratával ellentétesnek tekintik Sion (Cion) újraalapítását. Eddig s ezért józan ésszel még felfogható, ha rabbik anticionisták, de hogy mi végre vettek részt a holokauszttagadók Teheránban megrendezett nemzetközi konferenciáján, ahol rajtuk kívül mindenki utálta a zsidókat, rejtély. Nem kevésbé képeznek talányt az Isten által ésszel megáldott ember számára az orosz neonácik, akik ámulattal adóznak Hitler iránt, és leplezetlenül utánozzák a német nemzetiszocializmus szimbólumait. Annak ellenére, hogy köztudott: Hitler és nácik gyűlölték a szlávokat, a lengyeleket és az oroszokat alacsonyabb rendű lényeknek tekintették, ezért evidens volt számukra az oroszok földjének elfoglalása, gyarmatosítása, és a bennszülöttek szolgaságba vetése. Persze Hitler magyar hívei is lemaradtak, amikor az észt osztogatták. Pusztán azért, mert Adolf utálta a zsidókat, mint ők, nem akarják tudomásul venni, hogy Adolfék a magyarokat is lenézték, de erről a német megszállás évfordulója alkalmából részletesebben értekeznék. Erdély és a szabad demokraták úgy kerülnek a képbe, március 15. közeledtével, hogy magyar szabad demokraták talán valami olyan okból, amit Hegel az Ész cselének nevezett, elengedhetetlen kényszert éreznek romániai magyarok meglátogatására. És viszont: vannak romániai magyarok, akik szomjazzák az ő jelenlétüket. Ha szabad demokrata polgártársaink nehezményeznék a puszta tényt, hogy őket anticionista rabbikkal meg Adolfékkal emlegetem egy lapon, emlékeztetnem kell őket arra a - körükben ünnepelt - szemelvénygyűjteményre, amelyben magától értetődően és tudatosan szerkesztették egybe Csoóri Sándort Hitlerrel. A párhuzammal azonban nem az „amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten" elve alapján élek, hanem mert a magyar szabad demokrata politikai katekizmus első hittétele a „politikai nemzet" dogmája, miszerint a nemzet az állampolgárok közösségével azonos: az tartozik a magyar nemzetbe, aki magyar állampolgársággal rendelkezik. Ebből nyilvánvalóan következik az, hogy magyar állampolgársággal nem rendelkező romániai magyarok a román nemzet részei, miközben ők, a romániai magyarok a magyar nemzet részének tekintik magukat. A magyar szabad demokraták szívesen osztogatják az igét Magyarországon a „politikai nemzet" dogmájáról, amivel persze kimondatlanul is hozzájárulnak ahhoz, hogy magyarországi magyarok románnak tartsák a romániai magyarokat, aztán a legnagyobb lelki nyugalommal látogatnak Erdélybe a román nemzet - ezek szerint - magyarul beszélő tagjaihoz. Így tette volt dr. Eörsi Mátyás is, aki volt bátor az erdélyi magyarok autonómiájára aztat mondani, hogy nálunk sincs a kínaiknak autonómiája. Dr. Eörsi ezzel megváltotta magának az Isten állatkertjébe szóló beutalót, amit már csak gyávasága okán is megérdemel. Mert hát sem ő, sem elvbarátai nem merik nyíltan kimondani a szabad demokrata igazságot az erdélyi magyaroknak: Ti nem a magyar nemzethez, hanem a románhoz tartoztok! Ennek a tételnek a megértése nem igényel különösebb szellemi megerőltetést, ezért nem értem azokat az erdélyi magyarokat, legyenek bár liberálisok vagy baloldaliak, akik térdre borulnak dr. Eörsi Mátyás vagy Demszky Gábor nagysága előtt. Demszky Gábor, Budapest székes főváros szabad demokrata főpolgármestere is volt bátor Nagyváradra látogatni február végén - a román nemzet magyar származású tagjai meghívására. Személye ellen az Erdélyi Magyar Ifjak és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom helyi szervezetei tüntettek: kifütyülték, és "szemét áruló!" kiáltásokkal illették őt. A házigazdát, a Várad című folyóirat főszerkesztőjét, Szűcs Lászlót pedig lökdösték és leköpték. Az elkövetők is Isten állatkertjéből szabadulhattak. Ha mégsem, akkor szimplán bunkók, aki primitív nyáladzásukkal nem egyszerűen egyik politikai ellenfelüket, hanem a védelmezni vélt ügyet, a nemzeti összefogást is megalázták.