A magyar Gironde emlékezete

A „második" köztársaság ugyebár 1946-ban jött létre a köztársaság kikiáltásával, ami inkább kapcsolódik a rendszerváltáshoz, minthogy a 1989-90-ben organikus alkotmányos előzményként tekintettek 1946-os alkotmányos váltásra. A számozásokkal az a gond, hogy a 18-as „első" köztársaságot felváltó, megbuktató, Kun Béla-féle 19-es tanácsdiktatúra formailag szintén köztársaság volt: tanácsköztársaság.

Az 1956-os októberi forradalom árnyékában szinte teljesen kiveszett a köztudatból az 1918-as októberi (őszirózsás) forradalom. Francia minta nyomán - különösen a baloldalon - szokássá vált a köztársaság 1989. október 23-i újabb kikiáltása nyomán harmadik köztársaságról beszélni, de ez inkább a Gyurcsány Ferenc által erőltetett republikánus politikai mitológia része, semmint nemzeti hagyomány. A „második" köztársaság ugyebár 1946-ban jött létre a köztársaság kikiáltásával, ami inkább kapcsolódik a rendszerváltáshoz, minthogy a 1989-90-ben organikus alkotmányos előzményként tekintettek 1946-os alkotmányos váltásra. A számozásokkal az a gond, hogy a 18-as „első" köztársaságot felváltó, megbuktató, Kun Béla-féle 19-es tanácsdiktatúra formailag szintén köztársaság volt: tanácsköztársaság. De a 46-os „második" köztársaságot felváltó, megbuktató, Rákosi Mátyás-féle 49-es proletárdiktatúra is köztársaság volt: népköztársaság. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Károlyi Mihály fémjelezte „első" köztársaság hivatalosan népköztársaság volt, akkor kitűnik, az államformákkal kapcsolatos hagyományteremtés már önmagában rendkívül nehéz vállalkozás, és a döntő nem maga az államforma, hanem a formába zárt tartalom lehet: az adott forma bevezetése az adott történelmi körülmények között mennyiben vitte előre a nemzet dolgait, különös tekintettel azokra a konkrét politikai erőkre, akik az alkotmányos váltást kierőszakolták? A 18-as köztársaságot „népköztársaság" volta ellenére azért szokás a hármasnál tartó számozás kezdőpontjának tekinteni, mert demokratikus volt, szemben a 19-es tanácsköztársasággal. És az 1949 és 1989 közötti népköztársaság is ebből a szempontból az volt a legnagyobb gond, hogy egy antidemokratikus rendszer formai mázaként funkcionált. Az 1., a 2. és a 3. magyar köztársaságok tehát elvben egy demokratikus köztársasági hagyományt alkotnának. Tartalom és forma dialektikája azonban azért sem ilyen egyszerű, mert vannak még olyan komoly „tartalmi" kérdések, amik miatt 18-as köztársaság kikiáltása, de még - igazság szerint - a 46-osé sem vált a nemzeti hagyomány részévé. 1918-ban a köztársaságot egy hatalomra került radikális kisebbség kiáltotta ki annak ellenére, hogy a köztársasági gondolatnak nem volt igazán széles társadalmi támogatottsága. Akkortájt a lakosság túlnyomó többsége a királyság ezeréves hagyományát érezte magáénak olyannyira, hogy igazából még Károlyiék is ellene voltak a köztársaság kikiáltásának. Egy másik igen komoly szépséghibája volt a forradalomnak, hogy a beharangozott választásokat nem tartották meg, elsősorban azért, mert menetközben beütött a ménkü, Kun Béláék hatalomátvétele. De még ha Kunékat háttérbe is lehetett volna szorítani, egy szabad választásnak 1919-ben bizton nem Károlyiék, hanem a tőlük „jobbra" álló erők lettek volna a győztesei, és ezzel tisztában voltak Károlyiék, ami egyik oka volt annak, hogy ha Károlyi nem is „átadta" a hatalmat Kunéknak, nem tett semmit az ellen, hogy a hatalom „ne adódjon át" az antidemokratikus baloldali radikálisoknak. Érthetőbben fogalmazva: Károlyiék inkább a „polgári demokratikus forradalom" baloldali radikális ellenfeleit látták szívesebben a hatalomban, semmint a forradalom polgári jobboldali vagy akár konzervatív erőit! Ebből pedig nemcsak Károlyi történelmi csőlátása, szűklátókörűsége vonható le tanulságként, hanem az is, hogy a 18-as polgári demokratikus átalakulásnak voltak polgári demokratikus vagy konzervatív hívei és résztvevői is, ami leginkább azt a mai magyar jobboldalt vághatja mellbe, amelyet egzaltált Károlyi-ellenessége történelmileg szintén elvakít. A forradalmi analógiaként Kun Béláék már csak azért is jakobinusoknak tekinthetők (Szamuelyék meg a „veszetteknek"), mert a forradalom előtt Károlyi tágabb politikai környezetébe tartozó, a húszas években már jobboldali szellemi tekintélyként munkálkodó Milotay István deklaráltan „girondista", tehát forradalmi pozíciót foglalt el. Milotay jóval később a hitleri Németország politikai szövetségesévé vált, Károlyi meg kvázi kommunista lett, de ez is csak jó ok arra, hogy az 1918-as forradalom szó szerint polgári jellegét és girondista híveit a polgári oldalon újragondolják.