Az értelmes város

Ha felteszem a kérdést például, hogy nézzük meg, érdemes-e elektromos tömegközlekedés-fejlesztést azzal a kockázattal eltervezni, megpályázni, létrehozni, hogy a kész szakaszok, járműpark stb. működési költsége közel egymilliárd (még egyszer: egymilliárd) forinttal is megnövelheti az eddig sem profithalmozó SZKT éves költségvetését, lehurrognak. Csak ha 2012-ben lesz egy 100 százalékos jegyáremelés, akkor kapunk majd a fejünkhöz. Mert miből finanszírozza majd az amúgy is adóságban úszó város ezt a hirtelen jött egymilliárdnyi kiadást?

Ezen az esős hétfőn, ahogy épp szőlőt reggeliztem, és a Dugonics téren figyeltem az égi cseppektől meghajló embereket, eszembe jutott az egész. Nem így, nagybetűvel: „Egész". Szóval, hogy ez az „Egész" determinált. Melyik egész? Hát a minden. Bizony, vannak ilyen pillanataim, amikor meredek ki a fejemből, és valahogy ilyen filozofikus ökörségek is bekerülnek a biokémiai kisülések meg miegymás mellé, oda le, az agytenger titkos mélységeibe. Szóval, hogy a lét maga determinált, eleve elrendelt. Ebben a légkörben maradva pedig könnyedén eljuthatok ahhoz a gondolathoz, hogy az életnek nem célja, hanem értelme van. Nagyon elkanyarodnék - és nem is vagyok túl okos ember eme okfejtéshez, sőt... -, ha a különböző teleologikus világnézetek végső kegyelmi állapotait, a Világmindenség beteljesülését, a végcélt - mint a kereszténységben Isten országa - és az ember törekvését, hogy elérje, megfosztanám az értelemtől. Nem, nem erről van szó. Hiszen a megismerésen túli, így tehát a vallások világában is a cél és az út feléje összeolvad az értelemmel. Én a szaladgálós, hétköznapi, tökig materialista, pénzszagú világról beszéltem. Mert mintha innen ez az értelmes élet távozóban lenne. De hogy a fenébe jön ez most ide. Hiszen ha hamarosan nem evezek át a közélet és a politika területére, akkorát „műfajt tévesztek", hogy még egy fapados szomáliai médiatanfolyamon is megvágnának, lelőnének. Nos, pontosan azért keveredtem oda, ahova, mert az utóbbi időben többször előfordult, hogy az óriási szarvashibáimért kapott köpetek mellett elkezdték nem érteni a mondataim. Félreérteni, vagyis elérteni... mindegy. Az érintett cikkek nyomán tudatosult bennem, hogy ha nem vagyok teljesen hülye, akkor néhány polgár bizony nem fogadja el, látja be, vallja magáénak azt az egyszerű - ám még nem teljesen bizonyított - állítást, hogy a fentiek szerint egy közösségnek, így a városnak is kell hogy legyen értelme. Szegeden sokan nem így gondolják. És legtöbbször egy-egy döntés, tervezés, beruházás kapcsán az értelmetlen, rövid távon gondolkodó eszmeiség tör fel valamilyen bugyorból. Ha felteszem a kérdést például, hogy nézzük meg, érdemes-e elektromos tömegközlekedés-fejlesztést azzal a kockázattal eltervezni, megpályázni, létrehozni, hogy a kész szakaszok, járműpark stb. működési költsége közel egymilliárd (még egyszer: egymilliárd) forinttal is megnövelheti az eddig sem profithalmozó SZKT éves költségvetését, lehurrognak. Csak ha 2012-ben lesz egy 100 százalékos jegyáremelés, akkor kapunk majd a fejünkhöz. Mert miből finanszírozza majd az amúgy is adóságban úszó város ezt a hirtelen jött egymilliárdnyi kiadást? De akkor is fogjam be, mert én a kákán is a csomót, és különben is, olyan modern lesz és szép. Vagy az épülő irodaház kapcsán én nem értem, hogy miért nem észérvekkel, arisztotelészi pontosságú logikával bizonyítják be, hogy a városban csakis egy újszegedi telek felel meg egy irodaháznak (park vagy családias motel helyett), ahol már amúgy is akkora a forgalom, hogy... És még sorolhatnám. Szóval tényleg, én csak azért vagyok ezekre a dolgokra érzékeny, mert nem feltétlen Szeged érdekeit tartják szem előtt vezetőink, döntéshozóink. Nem hisznek a fent leírt értelemben. Saját pecsenyéjüket készítik, mint mi, gyarló embertársaik. Csak mi nem tettünk tanúbizonyságot, hogy a közt szolgáljuk, és tisztességgel képviseljük azokat, akik kitüntettek bizalmukkal.