Egymásra utalva

A napnál is világosabb: miközben a tágabb régió hasonló adottságú települései sorra robognak el mellettünk, Szegednek kizárólag az egyetem és a kutatóintézetek szellemi ereje adhat lökést, a város számára csakis az egyetem, a tudásalapú fejlődés jelenthet esélyt.

Egy tavasszal tartott közvélemény-kutatás eredményei szerint a szegedieknek szinte egyöntetű a véleményük: az egyetem működése nagyon hasznos vagy legalábbis hasznos a város számára. Olvasom, hogy a megkérdezettek 70,5 százaléka szerint nagyon hasznos, 27,5 százalékuk szerint pedig hasznos Szeged városának az SZTE. Hasznos bizony, hogy ne lenne az, hiszen a napnál is világosabb: miközben a tágabb régió hasonló adottságú települései sorra robognak el mellettünk, Szegednek kizárólag az egyetem és a kutatóintézetek szellemi ereje adhat lökést, a város számára csakis az egyetem, a tudásalapú fejlődés jelenthet esélyt. Nem véletlen, hogy a városvezetés az itt dolgozó szakemberek tudásbázisára alapozva határozta meg annak idején gazdaságfejlesztési stratégiáját is. Aztán persze a programcsomagot szegedi szalaggal átkötve, nagy politikai csinnadrattával tálalták saját szellemi termékként, majd figyelmen kívül hagyták lényegi elemeit, hiszen a tudatos, konzekvens, de hosszú távú fejlesztés megvalósításánál az adott pillanatban/választási ciklusban talán kedvezőbbnek tűnhet minden utcasarokra ilyen-olyan fesztivált beállítani, furcsa körülmények között élményfürdőt létesíteni, erősen megkérdőjelezhető módon elektromos tömegközlekedést átalakítani. Pedig komoly ipar nélkül ma már nem létezhet igazán erős város. Igen, a sokat emlegetett Biopolisz. Mely mára - valljuk be - üres lózunggá vált. Többek között azért, mert hiába vannak immár hat éve kormányzati pozícióban a szegedi koalíció pártjai, illetve „erős" emberei, nem tudták, nem akarták vagy egyszerűen elfelejtették kiharcolni az egyetem számára a lényegi elemekhez (a 2000 ágyas új klinikai központhoz, az ehhez kapcsolódó modern gyógyszerészkarhoz, illetve az úgynevezett tudásparkokhoz, inkubátorházakhoz) szükséges forrásokat, megteremteni az ezekhez szükséges feltételeket, körülményeket. Nem véletlenül választotta a Richter is Debrecent Szeged helyett, efelől ne legyen kétségünk. Mint ahogy azt se feledjük, hogyan hunyt tavaly ősszel Botka László „nagyvonalúan" szemet az egyetemnek az egészségügyi integráció megsegítésére beígért kormányzati támogatás fölött. Persze ennek az éremnek is két oldala van. Valahogy úgy áll a dolog, hogy bár a szavak szintjén a torony alatt is nagyon hasznosnak ítélik az egyetemet, valójában mintha herótot kapnának az öltöny-nyakkendős „professzor-doktoroktól". Az univerzitás háza táján pedig - úgy tűnik - a „politikus" vált szitokszóvá. Pedig a város és az egyetem első számú vezetője hiába próbálják egyfajta „nemszeretem" játékon keresztül az ellenkezőjét bizonyítani, Szeged és a felsőoktatási intézmény külön-külön nem érvényesülhet, s a majd évszázados szimbiózis sem lehet bármiféle ciklus függvénye. Amikor az 1920-as évek elején Szeged befogadta a Kolozsvárról elűzött egyetemet, az alföldi kisváros megkapta a valódi előrelépés, a regionális központtá válás lehetőségét. Amikor az egyetem Szegedre költözött, igazi otthonra lelt, melyért minden körülmények között felelősséggel tartozik. Ezen tények figyelembevételével kell sürgősen elindítani a tartalmi együttműködést.