Mikor a kormány és ellenzéke kiveszi szabadságát

Mindenkinek lehet rosz napja, de van egy tűréshatár. Van úgy, hogy az embernek összejönnek a dolgai, mi több, összecsapnak a huillámok a feje felet. No ez az ember, ez a hazánkfia bármelyik pillanatban bemondhatja az unalmast.

Meggyőződésem - már tavaly ezt vártam, de ami késik, nem múlik -, hogy itt, ebben az országban, ebben a kánikulában, bármelyik órában megtörténhet a lázadás. A nyári kánikulában főtt elménket, valahol, valamiért elönti a tehetetlenség dühe, mely helyzet az adott körülmények között könnyen forrófejűvé tehet bárkit. Igen, valakinek könnyen elege lehet mindabból, ami másokkal is nap mint nap megesik, hogy hülyének nézik azok, akik a kormányzást színlelve napról napra gazdagodnak és az arcunkba röhögnek. Mindenkinek lehet rosz napja, de van egy tűréshatár. Van úgy, hogy az embernek összejönnek a dolgai, mi több, összecsapnak a huillámok a feje felet. No ez az ember, ez a hazánkfia bármelyik pillanatban bemondhatja az unalmast. Kész, ennyi, elég volt - mondhatja joggal, akár ma is! A pincér a kormányfő számára tett sajtónyilvános fogadáson - kéretlen, sőt, illetlennek minősíthető szavak kíséretében - földhöz vágja a tányért? A pályán lévő kamionos - aki már eleve rossz lábbal kelt - meghall egy bizonyos hírt a rádióban, és most nem tekeri el az adót, hanem keresztbe áll a sztrádán a forgalmat megbénítva? A buszsofőr nem nyitja ki az ajtót az utasoknak, csak kering a városban? Pista fölhajtja a teheneit Pestre, mert neki már úgy is mindegy, állítsa meg, aki meri, aki a marhák elé mer állni azzal, hogy ho-hó! Nem találgatom tovább, hogyan történhet, kinél miként szakadhat el a cérna, csak azt tudom, miért. Mint ahogy azt is, hogy a sajtó, természeténél fogva, azonnal ráharapna a "sztorira", a mi emberünk története azonnyomban megtöltené az étert, le sem jönne a képernyőről. Benne van a felhevült levegőben az esélye annak, hogy látván, hallván, mi történt, mi történik, egyre többen vágják a földhöz a tányért, fordulnak keresztbe az úton, indulnak meg teheneikkel a főúton a fővárosba... Hogy senki nem akarja elveszíteni az állását, a megélhetését, és legfőképp nem kíván a hatóságokkal, a törvénnyel konfliktusba kerülni? Nem lesz itt semmi, meglátom? Hát igen, nem a szociális segélyen élők és a háromhetes nyaralásból hazatérő értelmiségiek fognak itt az asztalra csapni! És nem is a pártok! A kormány nincs a helyén, csak mímel, az ellenzék meg egyenesen szabadságra megy. Egyébként is, ha Magyarországon két ember összehajol, szervezkedni kezd, azt azonnyomban elkotyogja, besúgja egyikük. A hatalom résen van. De kérdem én, egy spontán, előre kiszámíthatatlan lázadást ki és mivel tudna leszerelni, mennyi idő alatt? Kinek kedvezne ez, és kinek nem? Hát kell ez nekünk? Vágyjuk a felfordulást? A magam részéről, köszönöm meglennék nélküle, elég volt a taxisblokád, mikor kis híján magyar magyarnak esett. Mégis, ismét hosszú, forró nyarunk lesz! Volt, hogy ebben az évszakban a honvédségnél ápolóként dolgoztam a pszichiátrián. Láttam eseteket: az összeomlásnak gyakran semmilyen előjele nincs. Tartok tőle, egyszer csak elegük lesz az embereknek a valóság súlyának cipeléséből.