Fejedelmi módszerek Szegeden

A piac úgy, ahogy van, büdös. Persze nem az áru romlott, a csarnokok tiszták, a tej, hal és olykor a savanykás kocsmaszag meg inkább bukéja e helynek – mint a barrique-olt merlot-ban megbújt füstös íz. Nekem úgy tűnik inkább, hogy politikusaink hagyták itt az évek során piszkos lábnyomaikat, és nemhogy takarítanának, tovább kenegetik a kutyagumit.

Uraim, nem szégyellik magukat?! – ezzel a mondattal a fejemben jöttem el a múlt heti Mars téri sajtótájékoztatóról, ahol azok a kereskedők s képviselőik szólaltak meg, akik birtokvédelmi pert nyertek a piacot üzemeltető városi céggel szemben. No, nem is ellenük gyúlt bennem a felháborodásnak az a szikrája, ami ha tüzet fog, hosszú ideig izzítja vérem. Ilyenkor kell a lélektánc vad mozdulatait a szellem koreografálásában rendbe tenni, hogy az ne dionüszoszi rivallásokban recsegjen, hanem szóljon. Szerencsére különböző trenírozási technikáknak köszönhetően – vagy inkább szeretett szerkesztőm tanácsára, miszerint számoljak el három... tízig – már adok időt Apollónak a rendezésre. Uraim, nem szégyellik magukat?! – ezzel a mondattal először azokat a potens embereket akartam megszólítani, akik nem szemtől szemben, egyenesen hozzák meg döntéseiket, s teszik meg utána a megfelelő lépéseke, hanem hátulról és lopakodva. A módszer régi, az európai történelem nagy könyvtárában Machiavelli A fejedelem című politikai tanulmányában találkozhatunk vele először. A műben fogalmazódik meg többek között az a gondolat is, hogy a hatalom megtartása érdekében az erkölcsi elveket teljesen alá kell rendelni a célszerűségnek. A fejedelem egyfajta hatalompolitikai szakácskönyv, amelyből a kor kiskirályai, uralkodói akár ki is főzhették fejedelemségüknek megannyi finomságát. Machiavelli kora, a véres középkor mára igen távolinak hat, a módszerek azonban, ha nem is véresen, de visszaköszönnek néha. Ármány és cselszövés. A piac úgy, ahogy van, büdös. Persze nem az áru romlott, a csarnokok tiszták, a tej, hal és olykor a savanykás kocsmaszag meg inkább bukéja e helynek – mint a barrique-olt merlot-ban megbújt füstös íz. Nekem úgy tűnik inkább, hogy politikusaink hagyták itt az évek során piszkos lábnyomaikat, és nemhogy takarítanának, tovább kenegetik a kutyagumit. Ezen már akkor gondolkodtam el, mikor a kisfiamat etettem, aki mint egy kis fecske, édesen tátotta ki száját minden újabb kanál előtt. Az egyiknél azonban elidőztem. Bálint összezárta, és kissé lebiggyesztette ajkait. Csalódott. Épp, mint én. Pedig a fejemet pont azon törtem, hogy apaként milyen példaképeket állítsak majd elé, ha netán egy nemzet, az ország, egy város vezetéséről kérdez. Magáról a politikáról. Mivel tápláljam majd éhes elméjét? És mit mondhat ugyanígy a fiának az a politikus, aki ahelyett, hogy nyíltan vállalná az egy-egy területet érintő fejlesztés demokratikus ügymenetével kapcsolatos összes játékszabályt (civilek bevonása, tájékoztatása, megegyezés után a szerződések felbontása, kártalanítás, a jog tiszteletben tartása stb.), inkább cselhez folyamodik. Mit lehet mondani, ha a gyerek politikus példaképeket nem csak évtizedek távolságában szeretne keresni, hanem belelapoz a közelmúlt történelemkönyvébe is, apjára néz, aztán felteszi a kényelmetlen kérdéseket. Például, hogy miért kellett tűzveszélyességre hivatkozva bontást elrendelni, amikor több esetben is kiderült, ez nem igaz? Azért kell bontani, mert átalakul a tér, fejlesztések lesznek stb. És miért nem tesznek eleget egyes vezetők a bírósági határozatoknak? És ha valaki nagyon hangosan beszél, akár egzisztenciális fenyegetést is kaphat? Milyen kellemetlen lehet, ha egyszer a saját gyermeke teszi fel ezeket a kérdéseket a „Fejedelemnek”. De a kényurak bíznak abban, hogy a sok kis csemetéből nem lesz olyan hülye hippi – mint a magamfajta –, akit érdekel majd olyan avítt dolog, mint a tisztesség és a becsület...