Centrumban a szocdemek

Bár a Centrum és az MSZDP 2008. július 8-i megállapodása vélhetőleg nem vonul be a Szegedhez kötődő nagy politikai fordulópontok közé, mégis vannak az eseménynek tanulságai. Talán a legérdekesebb, hogy a két párt vezetői az együttműködés egyik talpköveként „száműzték az ideológiát". De vajon milyen ideológiát? Egyáltalán lehet-e ideológia nélkül politizálni?

Szeged a modern kori magyar történelemben többször volt jelentős fordulópontok helyszíne, nagy változások központja. A polgári Magyarország alapjait megteremtő forradalom és szabadságharc idején néhány hétig itt volt az osztrák és orosz csapatok elől menekülésre kényszerülő kormány és az országgyűlés székhelye. 1919-ben a polgári forradalom sikertelensége és a kommunista Tanácsköztársaság diktatúrájának bukása után Szegeden alakultak meg azok az ellenforradalmi kormányok, amelyeket később a világháborúban győztes antanthatalmak is elismertek, s amelyek nyomán kialakulhatott a bethleni konszolidáció politikai kultúrája. 1944 végén a városban jött létre az antifasiszta és németellenes erőket tömörítő függetlenségi front, ami aztán egészen 1949-ig - Rákosi uralmának megszilárdulásáig - a politikai élet keretét adó kvázi progresszív egységszervezetként működött. Bár a Centrum és az MSZDP 2008. július 8-i megállapodása vélhetőleg nem vonul be a Szegedhez kötődő nagy politikai fordulópontok közé, mégis vannak az eseménynek tanulságai. Talán a legérdekesebb, hogy a két párt vezetői az együttműködés egyik talpköveként „száműzték az ideológiát". De vajon milyen ideológiát? Egyáltalán lehet-e ideológia nélkül politizálni? Pászti Ágnes a kisgazdapártban, a Konzervatív Pártban, majd az akkor a MIÉP-pel együttműködő KDNP-ben próbálgatta politikusi oroszlánkörmeit. Végül 2002-ban a Centrum színeiben - az MSZP, az SZDSZ és az MSZDP (!) támogatásával - jutott be a szegedi közgyűlésbe. Két évvel ezelőtt viszont a Centrum már önállóan indult Szegeden, nincs is képviseletük a torony alatt. A politikus asszonyt a legutóbbi parlamenti választásokat követően (miután a párt a 2002-es, közel négyszázalékos választási eredménye után nem ért el fél százalékot sem), Kupa Mihály visszavonulásakor a Centrum elnökévé választották 2007 elején. Kapolyi László, a milliárdos professzor a nyolcvanas években a kádári puha diktatúra szolgálatában állt, s nemcsak akadémikus, de iparügyi miniszter is lett. 1989-ben lépett be az MSZDP-be, amelynek 1994 óta elnöke. Bár a rendszerváltás után minden parlamenti választáson indult, csak 2002-ben, majd 2006-ban jutott mandátumhoz (mindkét esetben az MSZP listájáról). Láthatjuk tehát, valóban indokolt az ideológia száműzése az együttműködésből. Lehet, hogy a frissen létrejött szövetség a régi panelt („szakértő kormányt!") próbálja meglovagolni, de az sem kizárt, hogy a Nagy Testvérből, az MSZP-ből kiábrándult baloldaliakat akarja megszólítani, miközben az ideológiailag konzervatív gyökerű „középen álló" szavazók felé is nyit. Egyelőre nem tudni, mi lesz az együttműködés jövője. Az azonban biztos, hogy a két pártelnöknek van legalább egy közös pontja: mindketten az MSZP támogatásával jutottak mandátumhoz. A rendszerváltás utáni magyar politikai életnek nagy hiátusa, hogy nincs a baloldalon életképes alternatíva. Pedig a szociáldemokráciának közel százhúsz éves hagyománya van hazánkban, ami ráadásul nem a kommunista és a szovjetbarát erőkhöz, és annak utódszervezeteihez, hanem az európai szociáldemokrata értékekhez és tradíciókhoz köti. (Elég csak arra gondolnunk, hogy Peyer Károly és Kéthly Anna nem támogatták a kommunistákkal való együttműködést, s a diktatúra elől emigrációba kényszerültek.) De ugyanígy hiányzik közéletünkből a markáns, a politikai konfrontációt mérséklő és a nagypártok tevékenységét kontrolláló centrumpolitika is. Hogy ezt az űrt be tudja-e - és be akarja-e - tölteni a Centrum-MSZDP szövetség, az már a jövő kérdése.