Vélemény

Ki nevet a végén?

Ki nevet a végén?

2008. június 5., csütörtök
Ki nevet a végén?

Kajak-kenusaink idei pekingi szereplése pedig vízválasztó lehet az egész magyar sport számára. Most, hogy már hivatalosan is bizonyított: a pannon puma nem több egy Kárpát-medencei kiscicánál, egyre több jel mutat afelé, hogy a gazdasági válság egyenes vonzata lehet élsportunk növekvő eredménytelensége is.

Az esztendő legrangosabb hazai kajak-kenu versenye kezdődik ma Szegeden, ám világkupa ide vagy oda, immár minden a négyévente esedékes csúcstalálkozó, a nyári olimpiai játékok jegyében zajlik. A magyar válogatott, különösképpen pedig női kajakosaink készülődése hosszú hónapok óta mindennek nevezhető, csak nyugodtnak, feszültségmentesnek nem. Tavaly a szegedi ikon, Janics Natasa hagyta el hatalmas adok-kapok mellett a sajátos módszerekkel dolgozó sikeredző, Fábiánné Rozsnyói Katalin csapatát, s ezzel együtt felbomlott a „világverő” Janics-Kovács Katalin kettős, s új négyes alakult az olimpiai távon, mely mind az Európa-, mind a világbajnokságon alulmaradt a fő rivális németekkel szemben. Most újra áll a bál a kajakos lányoknál, hiába próbál „angyali” nyugalmat sugározni a kajak-kenu szövetség első embere. Előbb Kovács Katalin szakított edzőjével – úgy is fogalmazhatunk, Natasát választotta –, majd pedig az Eb-n nemrég aranyérmet szerző Szabó Gabriella és Kozák Danuta is Szegedre, Sári Nándorhoz tette át székhelyét. Mindenki menjen, amerre lát! – adta ki a jelszót Kati néni. Öten maradtak csapatában, a „négyek” pedig – ha már így alakult – némiképp csűrve-csavarva a válogatási alapelveket úgy döntöttek: létre is hozzák saját egységüket 500 négyesben, s összemérik erejüket a … most már mondjuk így: Fábiánné-lányokkal. Eközben Kovács Katalin Janiccsal párban az „ötökhöz” tartozó Paksy és Benedek ellen harcol, de természetesen egyesben is kivívná az indulás jogát Benedekkel szemben – miközben az elmúlt évek során érvek tucatja hangzott el felelős vezetők és szakemberek szájából, miért nem lehet egy versenyzőt mindhárom számban indítani... Több mint faramuci helyzet, na. Kajak-kenusaink idei pekingi szereplése pedig vízválasztó lehet az egész magyar sport számára. Most, hogy már hivatalosan is bizonyított: a pannon puma nem több egy Kárpát-medencei kiscicánál, egyre több jel mutat afelé, hogy a gazdasági válság egyenes vonzata lehet élsportunk növekvő eredménytelensége is. Nemzetközileg jegyzett csapataink vesznek el adósságcsapdában (a legújabb áldozatnak a MiZo-Pécs kosárcsapata tűnik, már csak két kezük látszik ki a gödörből...), olimpiai bajnokok felkészülése vált bizonytalanná, miközben egyre erősebb a – hatalmas anyagi és egészségügyi háttérrel rendelkező – nemzetközi konkurencia. Ebben a helyzetben kitüntetett szerepet kap tradicionálisan legsikeresebb szakágunk, mely több alkalommal „mentette már meg” a piros-fehér-zöld ötkarikás küldöttség szereplését. Több mint valószínű, idén is a kajak-kenu lehet a védőernyő. A női kajakosoktól – valljuk be őszintén – három érmet, még inkább: három aranyat remélünk Pekingben. A legbiztosabb pontnak tűntek, míg az az acsarkodás, marakodás – magyar betegség! – reményt nem adott a riválisok számára. Tartok tőle, a júniusi két válogató sem hoz majd megnyugvást, hiszen a kialakult helyzetnek idehaza csak sérültjei, sértődöttjei: vesztesei lehetnek. Aki a végén mégis állva marad, a fogát hosszú ideje csak a magyar lányokra fenő németekkel, lengyelekkel, svédekkel – és a hazai vizeken evező kínaiakkal küzdhet meg. Hogy aranyos lesz-e a nyár, egyelőre még megjósolhatatlan. Az ellenfelek most talán mosolyognak, de ismerjük a régi igazságot: az nevet igazán...

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.