Trianon: Az összetartozás napja

A határok túli magyarok megtagadása az emberek körében nem volna végbe, ha párhuzamosan nem épült volna le a magyar nemzettudat és a magyar nemzeti érzés. A rendszerváltásra az emberek többségében magyarnak lenni nem jelentett mást, mint pusztán csak országlakónak lenni. Ez a minimalista nemzettudat ágyazta meg a 2004-es népszavazási kudarcot...

Trianonról végképp nem az összetartozás jut eszébe bárkinek is, aki kicsit is meditál a 20. századi magyar történelemnek Moháccsal összehasonlítható eseményén. Az országot Trianonban megalázták és kirabolták. Trianon egyenes következményei voltak a későbbi kiseb-nagyobb Trianonok. A trianoni rablást helybenhagyó párizsi béke a második világháború után a nemzetközi hatalmi-politikai realitások miatt úgy-ahogy érthető, bár el nem fogadható, de a magyarságra aztán újabb vesszőfutás várt a saját, belső Trianonjaink miatt: negyven évig olyan elit uralta az országot (tisztelet az igen ritka kivételnek), amely mindent megtett a magyarországi meghasonlásáért. Azért, hogy magyar magyarnak legyen farkasa, hogy az „itteni” magyarok tagadják meg a „kinti” magyarokat, aminek egyenes következménye lett a „kintiek” lerománozása stb. az „itteniek” által, miáltal a magyarországiak már csak önmagukat tekintették „a” magyaroknak. A határok túli magyarok megtagadása az emberek körében nem volna végbe, ha párhuzamosan nem épült volna le a magyar nemzettudat és a magyar nemzeti érzés. A rendszerváltásra az emberek többségében magyarnak lenni nem jelentett mást, mint pusztán csak országlakónak lenni. Ez a minimalista nemzettudat ágyazta meg a 2004-es népszavazási kudarcot, amikoris a nemzettudatukban évtizedeken át elbizonytalanított emberek egy xenofób kormányzati kampány hatására a határontúli magyarokat olyan etnikailag és kulturálisan idegeneknek tekinteték, mint Angliában a pakisztániakat: ahogy a „pakik” (pakisztániak) angolul beszélnek, úgy a „románok” (romániai magyarok) is tudnak magyarul, egyébként meg sem a pakiknak, sem a románoknak nincs közük az országlakosokhoz, akiktől csak elveszik a munkahelyeket stb. Az 1947-es párizsi békeszerződés után a 2004-es népszavazás volt a Trianon utáni Trianonok második nagy közjogi stációja. Mindeközben voltak bátor kezdeményezések Trianon nemzeti gyásznappá nyilvánítására, amelyek a fennálló politikai hatalmi viszonyok miatt hamvukba holtak. A civil szférában azonban megmaradt a civil kurázsi, a politikai bátorság, és el is mondhatjuk, hogy Trianon napján se szeri, se száma a trianoni megemlékezéseknek. Ezek közül Csongrád megyéből hadd emeljem ki egyoldalúan Makót, ahol az önkormányzat Márton Imre vezette polgári ellenzéki frakciója szervezésében június 4-én megkoszorúzzák az első világháborús hősök emlékművét, de teszik ezt úgy, hogy az eseményt mégis, a vereség és gyász ellenérre az Összetartozás Napjának nevezik. Azért, mert 1920-ban s előtte, még a világháborúban egy addig összetartozó nép szenvedett vereségeket. A világháborús halottak a hazát védték, akarva-akaratlanul Trianon ellen harcoltak. Az összetartozás tehát a sorsközösséget jelenti Mártonék számára, és ezt a sorsközösséget látják megszenvedni a 2004-es népszavazáson is. Minden bizonnyal lesznek kritikusok, akik nem értenek egyet azzal, hogy Trianonnak, a nemzeti kataklizmánk gyásznapját az összetartozás napjának tekintsük, de magam is jónak tartom azt a társadalomlélektani megfontolást (s ezért is e cikk), hogy az évforduló szimpla gyásznapként kezelése inkább növeli a határon inneniek és túliak magányérzetét. A hasonlat bizonyára sántít, de ahogy a halotti tor sem ünnepség, hanem emlékező összejövetele mindazoknak, akik a halotthoz s ezáltal egymáshoz is kötődnek: közeli rokonoké és a család barátaié. Az Összetartozás napja elnevezéssel egy gyászos közös napon deklaráljuk nyilvánosan a világnak, hogy 1947 és 2004 ellenére igenis összetartozunk, de egyben tudatjuk a világgal elszakítottságunk okát – a trianoni rablóbékét.