Árpád, sávok nélkül

Az eltűnt fa nyomában

Tavaly volt a honfoglaló magyarokat vezető Árpád fejedelem halálának és a magyarság Kárpát-medencei megtelepedése szempontjából jelentős pozsonyi csata 1100. évfordulója. Szegeden domborművet, emlékkövet és emlékfát állítottak, ez utóbbi azonban kipusztult. Reméljük, a fát előbb-utóbb pótolják és árnyékát egy olyan világra veti majd, ahol a politikai viták középpontjában nem zászlók állnak, hanem az emberek, s kevéssé a régmúlt és inkább a jövendő.

Abban a történészi szakma, a politikai és véleményformáló társadalmi elit és a szélesebb közvélemény is egyetért, hogy Árpád fejedelem (később a magyar törzsszövetség első nagyfejedelme), a honfoglaló magyarok vezére a magyarság történetének egyik legjelentősebb alakja. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján – Árpád meghatározó történelmi szerepének további vitathatatlansága ellenére – azonban úgy tűnik, hogy a közbeszéd és a társadalmi párbeszédek szereplői politikai oldaltól és ideológiai alapállástól függetlenül kicsit óvatosabban bánnak a honfoglaló fejedelemmel. Elsődleges oka az Árpád-sávos zászló mint politikai szimbólum megjelenése, amely zászló színösszetétele miatt bizony emlékeztethet a magyar történelem egyik dicstelen történeti korszakára (a náci német megszállásra és az ennek eredményeként hatalomra kerülő nyilas diktatúrára). Az egyértelmű: a magyar állam első uralkodócsaládja jelképének és a nyilas mozgalom zászlajának szimbólumértéke, eszmei mondanivalója és politikai tartalma teljesen különböző s még csak össze sem hasonlítható. Más kérdés, hogy egy normális országban egy zászlóba nem gondolják bele azt, ami nincs benne – sem azok, akik lobogtatják, sem azok, akik nézik és elítélik a lobogtatókat. Talán ez magyarázhatja, hogy a 2007. esztendőben, amely Árpád halálának és a magyarság Kárpát-medencei végleges megtelepedésében döntő fontosságú pozsonyi csata 1100. évfordulója volt, a millecentenáriumhoz képest kevés szó esett a fejedelemről. Szegeden azonban akadt két férfiú, akik nem feledkeztek meg a kettős évfordulóról. Tavaly ifj. Szilágyi Árpád környezetvédelmi szakember és édesapja, Szilágyi Árpád városképvédő polgár kezdeményezésére megemlékezéseket tartottak. Ennek keretében elhelyeztek egy, a honfoglaló fejedelmet megörökítő domborművet a Szegedi Tudományegyetem Árpád téri épületének falán, valamint a térnek a rektori hivatal felöli zöld földjén emlékkövet állítottak s fát ültettek a pozsonyi csata magyar áldozatainak és hőseinek emlékezetére. Ifjabb Szilágyi a régióban őshonos magyar tölgyet álmodott ugyan a térre, de végül egy Szegeden jellegzetesnek számító magnóliát ültettek oda. A fa aztán nehezen vészelte át a telet, s idén tavasszal egyre szárazabb és élettelenebb lett, míg végül néhány héttel ezelőtt eltűnt (nyílván a park gondozói távolították el a kiszáradt fát). Így a dombormű és az emlékkő maradt, a fa nem. Reméljük, hogy a fát előbb-utóbb pótolni fogják és nagyra nő majd. Árnyékában pedig gyermekeink és unokáink játszadozását nézve emlékezhetünk a honfoglaló fejedelemre és a 10. századi magyarok új otthonuk védelmében vívott diadalmas pozsonyi csatájára. Lehetőleg egy olyan világban, ahol a politikai viták középpontjában nem zászlók állnak, hanem az emberek, s kevéssé a régmúlt és inkább a jövendő.