Keddi programajánló: nyári vakáció és matiné, szerémi borok



A nyári szünetre hangolódik a Napfény Városa, indul a Somogyi könyvtár vakációja és a Belvárosi Mozi szünidei matinéje, valamint Fiume történetével és szerémi borokkal ismerkedhetnek az érdeklődők a Millenniumi Kávéházban.
A Somogyi-könyvtár és fiókkönyvtárai 2015 nyarán is gazdag szabadidős programkínálattal várják a vakációzó gyerekeket: 10 órától levélnyomda várja a gyerekeket ismeretterjesztő foglalkozás keretében a
Francia utcai fiókkönyvtárban
(6723 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 69-71.) Kabódi Edit Gizella könyvtáros vezetésével. A
Belvárosi Moziban
is kitör a nyár, augusztus végéig minden kedden 14 órától a Szünidei Matiné egy-egy filmvetítését tekinthetik meg a gyerekek: ezúttal A 7. törpe című német animációs film lesz látható. http://www.youtube.com/watch?v=fDkMDxyonyI A Tervezd meg a nyarad! Közösségi szolgálat és Diákmunka börze című rendezvény azoknak a diákoknak szól, akik nem csak pihenéssel szeretnék eltölteni a nyári szünetet. A programot a Szólj bele a nyaradba! rendezvény folytatásaként szervezi az Új Nemzedék Plusz szegedi Kontaktpont, a
Szent-Györgyi Albert Agóra
és az IH – D2 Ifjúsági Fejlesztő- és Médiaközpont. Részletek
ITT. 18 órai kezdettel a
Millenniumi Kávéházban
mutatják be Domonkos László: Kicserélt város című, Fiume múltjával és jelenével foglalkozó művét. A fordulatokban bővelkedő, a Szent Korona legszebb ékkövét bemutató könyvet a kiadó részéről Kemény András méltatja. A szerzővel Kisimre Ferenc publicista beszélget. Az est folytatásában Maurer Oszkár eredeti szerémi borokat mutat be, ismertet és kóstoltat a nagyérdemű közönség erre is fogható részével.
Folyamatos kiállítások, programok:

Ötven évvel ezelőtt kezdődött az olaj- és gázkitermelés Algyőn, így Csongrád megye bányászgenerációk és az ország legkitűnőbb olajszakembereinek az otthonává vált. A
Reök-palota
előtti téren a máig élő bányászai kultúra hagyományait is bemutatja Déri Miklós egy emberöltőt felölelő, „Egy aranykor emlékei” címet viselő portrésorozata. A fotóművész mindenkivel külön interjút készített, akit végül lencsevégre kapott, s mint elmondta, egyfajta szobrot szeretett volna nekik állítani portréival.

Az Optikai illúziók című kiállítás várja az érdeklődőket a
Szent-Györgyi Albert Agórában
. “Fedezzük fel az agy és a szem titkait! Azt tartjuk igaznak, amit látunk. Mégsem hihetünk mindig a szemünknek, néha cserbenhagyhat a legélesebb szempár is… Vagy csak az agyunk űz tréfát velünk? Ízelítőt kínálunk a káprázatok, tévedések és megtévesztések lebilincselő világából. Káprázik a szem és megtorpan az agy!”. A kiállítás megtekinthető július 18-ig.

Az első világégésben részt vevő szegedi bakák sorsa elevenedik meg a
Móra Ferenc Múzeum
Hazatérnek… 1914-1918 című kiállításán, amelyen a különböző fegyverek, mindennapi használati eszközök mellett a híres doberdói fát és egy életnagyságú lövészárkot is megtekinthetnek az érdeklődők. A Kecskeméti Katona József Múzeum vándorkiállításán két teremben fegyvereket, oroszoktól zsákmányolt zászlót, a híres doberdói fát mutatnak be a látogatóknak, akik egy fényvetítésen követhetik a frontvonalak alakulását, illetve egy lövészárokba is bemehetnek, amely visszaadja a háborús mindennapok sötét és félelmetes érzését, majd megemlékezhetnek a katonák eredeti sírköveinél, illetve a tábori kápolnánál is. A kiállítás június 21-ig látogatható. Gondolatfújás, Bóbita-sarok, versfoltozás és gépelde: így kelnek életre Weöres Sándor versei a szegedi
Fekete-házban
a Petőfi Irodalmi Múzeum időszaki kiállításán. A megmozdult szótár című tárlaton izgalmas installációk segítségével lehelhetnek életet a legendás író-költő műveibe a látogatók. A tárlaton lehet gondolatot fújni, verset foltozni, rajzolni és szüretelni is. A legkisebbek a Bóbita-sarokban játszhatnak, míg a nagyobbakat a gépelde várja: egy korabeli írógép segítségével saját alkotásokat faraghatnak Weöres műveiből. A falakat az író saját illusztrációi díszítik, így a látogatók teljesen elmerülhetnek Weöres Sándor verseinek csodálatos világában. A kiállítás augusztus 31-ig tekinthető meg.

Európában egyedülálló több ezer darabból álló Informatika Történeti Kiállítás tekinthető meg 1300 négyzetméteren, Szegeden, a
Szent-Györgyi Albert Agórában
. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság jelentős szellemi és anyagi ráfordítással hozta létre és folyamatosan fejleszteni a világ vezető informatika történeti múzeumaival vetekedő kiállítást. A múzeumban olyan gépeket, eszközöket ismerhetnek meg és próbálhatnak ki a látogatók, amelyek a számítástechnika fejlődését mutatják be a kezdetektől egészen napjainkig. Több száz tonna számítástechnikai berendezés, ami nélkül nem lenne érintőképernyő, laptop, okostelefon, internet. Eddig még a világon sehol sem látott Neumann relikviákat is megcsodálhatnak az érdeklődők, amelyekkel a XX. század egyik legnagyobb, magyar tudósának állítanak emléket. A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az