Péntek: Játék a kastélyban – Szegeden a Vígszínház


Pénteken Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékát két előadáson is játsszák a Nagyszínházban a Vígszínház művészei. A Bábszínház ismét a Városházán „vendégszerepel", és folytatódnak a Zeneművészeti Főiskolai Kar végzőseinek diplomahangversenyei. Az Ünnepi Könyvhéten pénteken átadják az "Év könyve"-díjat, számos vendég és fellépő mellett a könyvhét díszvendégével, Rév Lívia zongoraművésznővel, és Tokody Ilonával is találkozhatunk a Dugonics téri rendezvényeken, Grand Caféban Baka István életműsorozatának könyvbemutatója lesz. Továbbra is jó mozik és még jobb bulik várják a közönséget pénteken.
Színház, koncert és bábszínház
A
Nagyszínházban
pénteken 16 órakor és este 19.30 - kor
Molnár Ferenc: Játék a kastélybancímű vígjátékát játsszák, az előadás a
Vígszínház előbemutatója
. Szereplők:
Benedek Miklós, Fesztbaum Béla, Molnár Áron, Tornyi Ildikó, Lukács Sándor, Csőre Gábor, Tahi Tóth László.
Rendező:
Marton László.
A
SZTE Zeneművészeti Főiskolai Karon
13.30 - kor
Czeglédi Katalinénekművész - tanár kiegészítő egyetemi szakos
diplomahangversenye
. 15 órakor
Matuska Tímeaénekművész - tanár egyetemi szakos
diplomahangversenye.
16.30 - kor
Zhang Yuénekművész - tanár egyetemi szakos
diplomahangversenye
. A
Kövér Béla Bábszínház
műsorán péntek délután 14.30 -kor
Mátyás király lakomája.
Az előadást
a Városháza udvarán
tartják meg.
Az Ünnepi Könyvhét pénteki eseményei
A
Zrínyi Ilona Általános Iskolában
(Mérey u. 3.) 15 órakor, és a
Bálint Sándor Művelődési Házban
(Temesvári krt. 42.) 18 órakor
Móra Ferenc: Az aranyszőrű bárány - Betlehemi csillag- könyvbemutató - a
Bába Kiadó
kiadványa. A
Szegedi Városháza dísztermében
15.30 -kor a Somogyi-könyvtár
Gyermekkönyvtára
által hirdetett
"Könyvkirály"
című
olvasás- népszerűsítő játék eredményhirdetése
. 17 órakor a
könyvkiadási pályázat eredményhirdetése
. Az
"Év könyve"-díj
ünnepélyes átadása. A díjakat átadja:
Solymos László
alpolgármester, utána
a Szegedtől Szegedig Antológia 2009
. és a
25 éves a Szegedi Közéleti Kávéház
című könyvek bemutatója. Vendég:
Majzik István
, a Bába és Társa ügyvezető igazgatója. Házigazda:
Kiss Ernő
, a Bálint Sándor Művelődési Ház igazgatója. A program végén
Kecskeméti Tibor
a kávéházi képeiből videoprojektoros kivetítést tart. Az
Ünnepi Könyvhét
díszvendégével,
Rév Líviávaltalálkozhatunk 17 órakor a
Dugonics téren.
A legendás magyar zongoraművésznőről, a francia Becsületrend kitüntetettjéről,
Ő muzsikál rajtam keresztül
címen szegedi szerző,
Marton Árpádírta az első portrékötetet. Rév Lívia beszélgetőtársa
Tokody IlonaKossuth-díja operaénekesnő, aki szintén dedikálja Marton Árpád tollából született portrékötetét. Ugyancsak a Dugonics téren 16.30 -kor
Clare Voyant: Ahol megállt a tudomány- könyvbemutató.
Egyéb rendezvények a Dugonics téren
: 15.30 -kor a Budapesti Horvát Gimnázium
Tamburica együttesének
gálaműsora,
Kricskovicsné Szilcsanov Mária
vezetésével. 17 órakor az SZTE -
Zeneművészeti Kar Harsona Kvintettjének
Haydnműveiből összeállított műsora. 17.30- kor a
Móra Ferenc Kollégium
hallgatóinak bemutatkozó zenés összeállítása. 18.40 -kor a Magyarországi Németek Csongrád Megyei Egyesülete
"Theissblume" Kórusának
bemutatója. 19 órakor
Rácz László és Frank Györgyhumoristák estje. A
Somogyi-könyvtárban
17 órakor
Sarosacz György: 1100 éves horvát-magyar kapcsolatokcímű digitalizált könyvének bemutatója. A rendezvény kétnyelvű. A
Grand Caféban
19 órakor
Baka István életműsorozatautolsó kötetének (Műfordítások III. / Tiszatáj Alapítvány) megjelenése alkalmából
a sorozat könyvbemutatója
lesz. A beszélgetés résztvevői:
Bombitz Attila és Szőke Katalin
, a sorozat szerkesztői,
Fabulya Andrea és Ilia Mihály.
A programokról részletesen olvashatnak
a
oldalon.
A Belvárosi Mozi pénteki műsora
Zsigmond Vilmos terem
: 18 órakor:
Utazás a Föld középpontja felé 3D
- színes, feliratos amerikai családi kalandfilm, rendező:
Eric Brevig.
20 órakor:
Terminátor - Megváltás
- színes, szinkronizált amerikai akció, sci-fi.
Balázs Béla terem
: 16 órakor és 20.30-kor:
Intim fejlövés
- színes magyar játékfilm, rendező:
Szajki Péter.
18.15-kor:
Oltalom
- színes, feliratos olasz dráma, rendező:
Marco S. Puccioni.
Csőke József terem:
16.15-kor és 20.45-kor:
Oly sokáig szerettelek
- színes, feliratos francia dráma, rendező:
Philippe Claudel.
18.15-kor:
Gomorra
- színes, feliratos olasz bűnügyi dráma, rendező:
Matteo Garrone.
A filmekről bővebben
a www.belvarosimozi.hu oldalon olvashatnak.
Péntek esti bulik
A
SZOTE Klubban
pénteken 22 órakor
Diszkó Láz
- Lemezlovas:
Novák
. A
JATE Klubban
pénteken 22 órakor
Party dj. Naga-val és dj. Beta-val
. Éjfélig ingyenes! A
H2O Clubban
(Felső Tiszapart, Vízitelep) pénteken este
Karaoke házibuli
. Fellép:
DJ. Sindel.
A belépés ingyenes. Az
Ikon Caffé&Lounge-ban
(Kárász u. 9.) pénteken este
Friday's night party
- a legnagyobb funky, r'N'b, hip-hop zenék a 80-as évektől napjainkig. Fellép
: DJ Gureega.
Az
M-Klubban
(Roosevelt tér 5.) pénteken este
Sláger Disco, kívánságpéntek,
karaoke, akciók.