Orbán Viktor: A háborút megjártak tudják, milyen érték a béke +videó
Dóm téri Pantheon: Katona István történész, a magyar történettudomány atyja
A jezsuita papként indult tudós életének nagy részét a magyar történelem forrásainak kutatásával töltötte. Monumentális műve és forráskritikai módszere hosszú időre meghatározta a magyar történetírás fejlődését. A Dóm tér Nemzeti Emlékcsarnokában álló bronz mellszobor Katona István történészt idézi meg, aki a magyar történettudomány egyik megteremtője volt.
Katona István a magyar történettudomány egyik legfontosabb alakja volt. A tudós pap hatalmas forrásanyag alapján írta meg monumentális művét, amely hosszú időn át meghatározta a magyar történetírás fejlődését. Emlékét a Dóm téri Pantheon is őrzi.
Katona István Dóm téri emlékezete
A Dóm tér 1930-as ünnepélyes avatására került a Nemzeti Emlékcsarnokba Medgyessy Ferenc szobrászművész másfélszeres életnagyságú, Katona István történészt ábrázoló bronz mellszobra. A magyar történettudományt megalapozó tudós katolikus papot szembenézetben ábrázolva láthatjuk, mellén kereszt függ. A szobrot boltíves fülkében helyezte el az alkotó.
Medgyessy Ferenc életműve egyetlen célt szolgált: megteremteni a sajátos magyar szobrászatot. Ez a vállalkozása sikerült, a modern magyar szobrászat európai rangú képviselőjeként emlékeznek rá. Művei az antik művészet tapasztalatai alapján megmutatják, hogyan épülhet be nemzeti jelleg a művészetbe. Életműve homogén, nem szakaszolódik stíluskorszakokra. Egyetlen szegedi szobrán is jól érzékelhető a mester tömör, lényegre törő formázása.
Paptanári életpálya
Katona István középfokú tanulmányait Egerben és Esztergomban végezte. 1750 októberében Trencsénben lépett be a jezsuita rendbe. Kassán bölcsészetet, 1758-tól Nagyszombatban teológiát tanult, és a bölcsészet doktora lett. Ezt követően a jezsuita rend gimnáziumaiban:
Gyöngyösön, Nagyváradon és Komáromban tanított az alsóbb osztályokban. 1770-től a nagyszombati egyetemen, majd a jezsuita rend feloszlatása után (1773–1784 között) világi papként a pesti egyetemen történelmet adott elő. 1784-ben nyugdíjazták, mivel állítólag német nyelvtudása nem volt kielégítő, ezért alkalmatlannak tartották a II. József által kötelezővé tett német nyelvű oktatás ellátására.
Ekkor Esztergomban telepedett le, hat éven keresztül az országot bejárva kutatta a magyar múlt írásos forrásait. 1790-től haláláig Kalocsán élt, ahol érseki könyvtárosként és kanonokként működött. 1811-ben hunyt el, sírja a kalocsai székesegyházban található.
Tudósi életmű
Tudósként elsősorban a magyar történelemmel és a magyar történelmi emlékek összeírásával foglalkozott. Legfontosabb művének a 42 kötetes Historia Critica Regum Hungariae I–XLII című, 1779–1817 között kiadott munkáját tartják, amely a 19. század végéig a magyar történetírás egyik alapműve maradt, az itt közölt források nagy részét azóta sem nyomtatták ki újra. Történelmi önismeretünk megalapozásával a reformkorszak és szinte az egész 19. század magyar nemzeti tudatának egyik legjelentősebb formálójává vált. A mai történészek számára főleg rendkívüli anyaggazdagsága miatt nélkülözhetetlen. Forráskritikai módszerével a magyar történettudomány úttörő megalapozójának tekinthető.
Két kötetben megírta a kalocsai érsekség történetét is (Historia metropolitanae Colocensis ecclesiae I-II). Legtöbb műve latin nyelvű, de van néhány magyarul írt munkája is: Szent István magyarok első királya dicsérete, melyet készített és élő nyelvvel hirdetett… 1788-ben, A magyar szent koronáról Doctor Décsi Sámueltől írt historiának megrostálása című kötete 1793-ban jelent meg.
Van egy kéziratban maradt kétkötetes munkája is a magyar jezsuita írókról mely a rozsnyói káptalan könyvtárában van, további kéziratos művei a budapesti egyetemi könyvtárban és főleg a kalocsai érseki könyvtárban találhatók.
További híreink:
