A hét témája: Lesz-e a Tisza Szeged fő utcája? - I. rész
A cikksorozat bemutatja, hogyan maradt el a várva várt megújulás. A Tisza-part Szeged egyik legnagyobb kihasználatlan értéke.
A folyóparti városok számára természetes adottság, hogy az ott lakók számára vízpartjuk olyan természetes élettér, amely szervesen illeszkedve a településszerkezetbe kulturáltan lát el közlekedési, szabadidős, gazdasági vagy akár lakófunkciókat egyaránt. Szegeden a Tisza esetében sajnos nem ezt láthatjuk. Ebben szerepet játszanak történelmi okok, ugyanakkor a 2002 óta hivatalban lévő polgármester ebben is valódi koncepció nélkül sodródva láthatóan képtelen kezelni ezt a helyzetet. Röviden e szomorú históriánk néhány fejezetét elevenítjük fel.
Az örökség
Városunk jeles térképésze Firbás Zoltán foglalta össze tömören a szegedi Tisza-part jelenlegi helyzetéhez vezető utat, érdemes idéznünk: „a rakparti forgalmi út az 1970-es árvíz után a belvárosi partfal átépülésével létesült, amit az akkor erősödő automobilizmus kényszerített ki.
Korábban, a nagy rekonstrukció kapcsán nem volt itt É-D irányú átmenő forgalom, viszont volt árurakodás, szállítás, élénk vízi élet a Tiszán – hajózás, halászat, faúsztatás, vízisport, kirándulóhajózás, úszóházak. Most szinte egyik sincs.
Viszont a városon belüli az észak-déli forgalom átvezetése nem megoldott, a rakparti útra szükség van” összegzi mindannyiunk véleményét.
Az egyébként szükséges, de társadalmi életminőség szempontjából érzéketlenül végrehajtott árvízvédelmi és forgalomszervezési beavatkozások így mégis a mindennapokban terhesként megélt hagyatékként nehezülnek ránk.
A vízre települt vendéglátóhelyek népszerűsége, (de gondolhatunk a sok évtizedes Kőrössy halászcsárdákra is) a sokszor csak hajdani vízparti rendezvények látogatottsága, a fiatalok spontán parthasználata is jelzi, az itt élők ösztönösen szeretnék belakni e teret, miként tették eleink is sok nemzedéken át.
Teremtő civilek és a Tisza
A Tisza Szeged fő utcája jelképes elnevezés már az 1960-as években megszületett. A sűrűn benépesült lakóövezetek közvetlen szomszédságában lévő évtizedek óta elhanyagolt, elvadult fás dzsumbujok nemcsak az idelátogatók számára meghökkentőek, éles kontrasztban állnak szemben az egykori eleven vízparti élettel. Jellemző, hogy leginkább civil kezdeményezések próbálkoztak a helyzet kezelésével.
Újszegeden így jöhetett létre lelkes szegediek dolgos összefogásával a Bertalan-híd és Maros torkolat közötti Rotary tanösvény. A Felső-Tisza-parton hosszú időn keresztül a Szegedi Vízisport Egyesület szorgalmazta, hogy a saját vízitelepe melletti Foka rendezettebb parkerdővé válhasson.
Magánbefektetéssel megépült a Foka Ökokikötő, a Bertalan hídhoz közelebb pedig szintén magánerőből létesült a Horthy Csónakház és annak rendezett környezete, de a köztes vízparti területek bántóan elhanyagoltak és rendezetlenek.
A tervasztalon maradt fő utca
Minderre a városháza válasza az, hogy az ártér nem önkormányzati terület, ezért nem foglalkoznak vele, ugyanakkor az, hogy az itt élők életminőségét, Szeged általános arculatát és turisztikai vonzerejét mennyiben javítaná a kézenfekvő területrendezés, láthatóan már nem érdekli őket.
Jellemző, hogy évtizedes mulasztások után, hogy-hogynem önkormányzati választások előtt a szegedi költségvetés szintjén jelentéktelen összegekből sorra került egy-egy kisebb ráncfelvarrásra.
Így előbb az újszegedi Lapos, majd a Maros–torokkal szembeni Sárga szabadstrandjai kaphattak rendezettebb körülményeket.
Általános tágabb környezetük viszont mindmáig bántóan elhanyagolt és jól érzékelhető, hogy nincs semmilyen komoly városvezetői szándék a probléma megoldására.
Írásunk következő részében a rakparti ígéretkígyókkal és megvalósulásukkal fogunk foglalkozni.
