100 éve Szeged: Amikor egy galamb annyit ért, mint egy ház
Volt idő, amikor a szegedi Vigadó nem tánczene, hanem galambturbékolás miatt zengett. Az 1925-ös baromfi-, galamb- és nyúlkiállítás nemcsak látványosság volt, hanem a városi élet ünnepe is – ahol egy pár galamb többet ért, mint egy bérlakás. A múlt század eleji Szeged e különös történetébe pillantunk most vissza.
Volt idő, amikor Újszeged nem csak sétatereiről és nyugalmat árasztó utcáiról volt híres, hanem valóságos baromfipalotává alakult a Vigadó termeinek méltóságteljes csarnoka. Nem, nem vicc – száz évvel ezelőtt, 1925 októberének elején a szegedi közönség lélegzetvisszafojtva tolongott a galamb-, baromfi- és nyúlkiállításon, ahol nemcsak a szárnyasok, hanem az árak is szárnyaltak.
A Délmagyarország 1925.10.03. napi számában megjelent tudósítás lelkes szavakkal számolt be az eseményről:
A nagy terem hangos a különböző hangú turbékolástól, gágogástól, kotkodácsolástól. Mintha egy tágas baromfiudvar helyeződött volna ide, ahol máskor zene játszik és táncolnak.
Galambból milliós szegedi üzlet?
A kiállítás igazi szenzációját a szegedi keringő galambok jelentették – ezek a madarak nem táncoltak, hanem repültek, méghozzá nem is akárhogy. A korabeli leírás szerint „öt-hat órát szállnak egyfolytában, majd visszatérnek otthonukba.”
A legszebb párok ára? Két és fél millió – koronában, persze, de még így is borsosnak számított, hiszen az átlagember akkoriban még ezerkoronás tételekben gondolkodott.
Külön figyelmet érdemelt Fratrics Sándor kötélgyártó gyönyörű fekete angol parókás galambja, melyet a bizottság első díjjal jutalmazott. A galambok – fehérek, ezüstösek, halványbarnák – szabályosan versenyeztek a látogatók kegyeiért, no meg a pénztárcájukért is.
Ahol a tyúkok is díszlépésben vonultak
A galambok után a tyúkok léptek színre – persze nem szó szerint, de a kiállítás két teljes sora nekik lett szentelve. A magyar fehér parlagi tyúktól kezdve a kendermagosokon át a kopasznyakúakon keresztül egészen a fehér török tyúkig minden fajta képviseltette magát, ami csak akkoriban a baromfiudvarokban előfordult.
A különleges, külföldről származó fajták is bemutatkoztak: a brakel és a plimut tyúkok például, melyek „évente 250 tojást adnak” – nem is csoda, ha a városi háziasszonyok szeme kikerekedett a ketrecek előtt.
Nyúl, lúd, pulyka és egy-két páva
A nyulak osztálya is bőséggel vonultatta fel a választékot: angóra, bécsi kék, belga, ezüst, havanna, orosz – szinte enciklopédikus áttekintést nyújtott a kiállítás. Az udvarra kilépve pedig újabb látványosság fogadta a látogatót: az emdeni ludak méltóságteljes gágogással várták az érdeklődőket. Egy-egy jól fejlett gúnár „ötvenmillióba” került – s bár itt is koronáról volt szó, az összeg mégis megdöbbentette a közönséget. Igaz, harminc évig elélnek.
A kacsa sem maradt ki: félmillió koronáért kínálták a „nemesített” darabokat. Végül három páva és egy „fehér mexikói pulyka” zárta a sétát – utóbbi vélhetően egészen egzotikus látványnak számított a szegedi közönség szemében.
Nem volt kérdés: keringő kell a szegedinek
A kiállításon ott járt Halász Vilmos nyugalmazott százados is, aki a sajtó képviselőit vezette körbe, és aprólékosan bemutatta a drótos ketrecek mögötti különlegességeket. Az eseményre már a megnyitó előtt élénk érdeklődés mutatkozott, s a Délmagyarország beszámolója szerint többen próbálták előkeríteni a „két és félmilliót”, mert – idézzük – „Szegedi keringőt muszáj venni...”
A baromfiudvarból történelem lett
Ma már aligha képzelhető el hasonló szenzáció egy galamb körül, sőt, a Vigadó termeiben sincs már gágogás vagy kotkodácsolás – de az 1925-ös kiállításról szóló tudósítás mégis megőrzött valamit egy letűnt világból. Abból a korból, amikor a vidéki gazdák, a városi úriemberek és a kíváncsi gyermekek egyaránt rácsodálkoztak egy jól fejlett kakasra, vagy egy különleges színű nyúlra.
Egy százéves kiállítás nyomán ma már talán csak mosolygunk azon, hogy a szegedi keringő akkoriban vagyonokat ért. De az biztos: a város múltjának e különös epizódja is azt mutatja, hogy a szegedi ember mindig is szerette a különlegeset – legyen az madár, nyúl vagy éppen lúd formájában.
