100 éve Szeged: Amikor egy galamb annyit ért, mint egy ház
Egy nyúl, egy kacsa vagy egy pulyka sem volt közönséges. A szegedi közönség luxusbaromfikra csodálkozott rá.
Volt idő, amikor a szegedi Vigadó nem tánczene, hanem galambturbékolás miatt zengett. Az 1925-ös baromfi-, galamb- és nyúlkiállítás nemcsak látványosság volt, hanem a városi élet ünnepe is – ahol egy pár galamb többet ért, mint egy bérlakás. A múlt század eleji Szeged e különös történetébe pillantunk most vissza.
Volt idő, amikor Újszeged nem csak sétatereiről és nyugalmat árasztó utcáiról volt híres, hanem valóságos baromfipalotává alakult a Vigadó termeinek méltóságteljes csarnoka. Nem, nem vicc – száz évvel ezelőtt, 1925 októberének elején a szegedi közönség lélegzetvisszafojtva tolongott a galamb-, baromfi- és nyúlkiállításon, ahol nemcsak a szárnyasok, hanem az árak is szárnyaltak.
A Délmagyarország 1925.10.03. napi számában megjelent tudósítás lelkes szavakkal számolt be az eseményről:
A nagy terem hangos a különböző hangú turbékolástól, gágogástól, kotkodácsolástól. Mintha egy tágas baromfiudvar helyeződött volna ide, ahol máskor zene játszik és táncolnak.
Galambból milliós szegedi üzlet?
A kiállítás igazi szenzációját a szegedi keringő galambok jelentették – ezek a madarak nem táncoltak, hanem repültek, méghozzá nem is akárhogy. A korabeli leírás szerint „öt-hat órát szállnak egyfolytában, majd visszatérnek otthonukba.”
A legszebb párok ára? Két és fél millió – koronában, persze, de még így is borsosnak számított, hiszen az átlagember akkoriban még ezerkoronás tételekben gondolkodott.
Külön figyelmet érdemelt Fratrics Sándor kötélgyártó gyönyörű fekete angol parókás galambja, melyet a bizottság első díjjal jutalmazott. A galambok – fehérek, ezüstösek, halványbarnák – szabályosan versenyeztek a látogatók kegyeiért, no meg a pénztárcájukért is.
Ahol a tyúkok is díszlépésben vonultak
A galambok után a tyúkok léptek színre – persze nem szó szerint, de a kiállítás két teljes sora nekik lett szentelve. A magyar fehér parlagi tyúktól kezdve a kendermagosokon át a kopasznyakúakon keresztül egészen a fehér török tyúkig minden fajta képviseltette magát, ami csak akkoriban a baromfiudvarokban előfordult.
A különleges, külföldről származó fajták is bemutatkoztak: a brakel és a plimut tyúkok például, melyek „évente 250 tojást adnak” – nem is csoda, ha a városi háziasszonyok szeme kikerekedett a ketrecek előtt.
Nyúl, lúd, pulyka és egy-két páva
A nyulak osztálya is bőséggel vonultatta fel a választékot: angóra, bécsi kék, belga, ezüst, havanna, orosz – szinte enciklopédikus áttekintést nyújtott a kiállítás. Az udvarra kilépve pedig újabb látványosság fogadta a látogatót: az emdeni ludak méltóságteljes gágogással várták az érdeklődőket. Egy-egy jól fejlett gúnár „ötvenmillióba” került – s bár itt is koronáról volt szó, az összeg mégis megdöbbentette a közönséget. Igaz, harminc évig elélnek.
A kacsa sem maradt ki: félmillió koronáért kínálták a „nemesített” darabokat. Végül három páva és egy „fehér mexikói pulyka” zárta a sétát – utóbbi vélhetően egészen egzotikus látványnak számított a szegedi közönség szemében.
Nem volt kérdés: keringő kell a szegedinek
A kiállításon ott járt Halász Vilmos nyugalmazott százados is, aki a sajtó képviselőit vezette körbe, és aprólékosan bemutatta a drótos ketrecek mögötti különlegességeket. Az eseményre már a megnyitó előtt élénk érdeklődés mutatkozott, s a Délmagyarország beszámolója szerint többen próbálták előkeríteni a „két és félmilliót”, mert – idézzük – „Szegedi keringőt muszáj venni...”
A baromfiudvarból történelem lett
Ma már aligha képzelhető el hasonló szenzáció egy galamb körül, sőt, a Vigadó termeiben sincs már gágogás vagy kotkodácsolás – de az 1925-ös kiállításról szóló tudósítás mégis megőrzött valamit egy letűnt világból. Abból a korból, amikor a vidéki gazdák, a városi úriemberek és a kíváncsi gyermekek egyaránt rácsodálkoztak egy jól fejlett kakasra, vagy egy különleges színű nyúlra.
Egy százéves kiállítás nyomán ma már talán csak mosolygunk azon, hogy a szegedi keringő akkoriban vagyonokat ért. De az biztos: a város múltjának e különös epizódja is azt mutatja, hogy a szegedi ember mindig is szerette a különlegeset – legyen az madár, nyúl vagy éppen lúd formájában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
