Ősz a Tisza-parton: Szeged költőinek melankóliája
Szeged irodalmi öröksége gazdag és mély. A Tisza-parti költők és írók különlegesen festik le a melankólikus őszt.
Szeged nemcsak a napfényes nyarakról, hanem gazdag irodalmi örökségéről is ismert. A Tisza-parti táj és a puszta sajátos hangulata számos írót és költőt megihletett, akiknek művészete a tájjal együtt lélegzik. Különösen az ősz, az elmúlás és a változás évszaka volt termékeny téma a szegedi irodalmi élet legfontosabb alakjainak alkotásaiban: Juhász Gyula, Radnóti Miklós és Tömörkény István eltérő módon, mégis mélyen személyes hangon közelítettek ehhez az évszakhoz.
Juhász Gyula: Az Őszi melankólia költője
Juhász Gyulat joggal nevezik "a Tisza-parti poétának". Az ő verseiben az ősz nem csupán az évszakot jelenti, hanem a személyes fájdalom, a magány és a boldogtalanság kivetítése. A költő melankolikus lelkiállapota szinte azonosul a hulló falevelekkel és a ködös tájjal. Legismertebb őszi verse, az „Őszi alkonyat” tökéletesen példázza ezt a hangulatot. A versben a természeti jelenségek, mint a halványuló fények és a sárga lombok, a belső szomorúság szimbólumává válnak. A táj és a lélek elválaszthatatlanul összefonódik, és a lírai én egyedül, csendes bánattal szemléli az elmúlást.
Juhász számára az ősz egy szép, de lehangoló valóság, amelyben a halálos álmok és a régi emlékek felkavarodnak.
Radnóti Miklós: Az ősz mint a fenyegető sors előérzete
Radnóti Miklós rövid ideig, de annál intenzívebben kötődött Szegedhez, ahol a szegedi egyetem hallgatója volt. Az ő költészetében az ősz már nem csupán személyes melankólia, hanem a létfenyegetettség és a közelgő háború előérzetének metaforája.
Radnóti az őszi táj szépségén keresztül mutatja be a világ elromlását, a halálos erők térnyerését.
Az „Őszi elégia” című versében a szép, de romló természeti kép valósággal összefonódik az emberi szenvedéssel. A sárguló falevelek és a kihalt táj a költő számára az egyre sötétebb, reménytelenebb jövőt vetítik előre. Radnóti verseiben az ősz az elmúlásnak azt a fajtáját jelképezi, amelyet nem a természetes körforgás, hanem az emberi pusztítás okoz.
Tömörkény István: A valóság kegyetlen ősze
Tömörkény István nem költő, hanem író volt, de prózai munkái is hűen tükrözik a szegedi táj és a helyi emberek életét. Nála az ősz nem költői metafora, hanem a vidéki lét kemény valóságának része. Novelláiban a szegedi tanya és puszta ősze a munka, a felkészülés és a küzdelem időszaka.
Tömörkény a paraszti élet realista ábrázolásán keresztül mutatja be, hogy az őszi betakarítás és a télre való készülődés milyen kemény fizikai munkát követel.
Az ő történeteiben a sár, a szél és a kihalt föld a mindennapi élet kegyetlenségét szimbolizálja, ahol az embernek állandóan harcolnia kell a természettel és a körülményekkel. Az ősz a Tömörkény-prózákban a természetes körforgás részeként jelenik meg, de hangsúlyozza az ember törékenységét és kitartását is ebben a folyamatban.
Juhász, Radnóti és Tömörkény is mélyen kötődtek Szegedhez, és mindhárman beépítették az ősz témáját az alkotásaikba. Míg Juhász számára az évszak a belső melankólia kivetülése volt, Radnóti a közelgő sors előérzetét látta benne, Tömörkény pedig a realitás, a paraszti lét kemény valóságát ábrázolta. Így a szegedi irodalom három nagy alakja más-más módon járult hozzá az ősz irodalmi hagyományához, megmutatva, hogy egyetlen évszak is milyen sokféle érzést és gondolatot képes megidézni.
Szegedi őszi hangulat 2018-ból:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
