Szeged

Barta Tamás Emlékérem: szegedi rocklegendák ünnepe

Barta Tamás Emlékérem: szegedi rocklegendák ünnepe

Augusztus 14-én kilencedik alkalommal adják át a Barta Tamás Emlékérmet a szegedi Rocktörténeti Műhelytábor keretében.

Kibédi Péter
2025. augusztus 13., szerda
Barta Tamás Emlékérem: szegedi rocklegendák ünnepe

A magyar rocktörténet kiemelkedő alakja, Barta Tamás előtt tisztelegnek Szegeden a 17. Rocktörténeti Műhelytáborban. Augusztus 14-én este az Ifjúsági Házban kerül sor a Barta Tamás Emlékérem átadására, ahol korábbi díjazottak és fiatal tehetségek közösen ünnepelnek zenével, emlékekkel és különleges fellépésekkel.

A tragikus sorú legendás gitárosról nevét viselő emlékérmet 2017 óta ítélik oda kiváló zenészeknek Fotó: MTI

 

A Szegedi Zenészek Társaságától az Emlékéremig

2014-ben Dr. Sipos Zoltán kezdeményezésére az IH Rendezvényközpontban emlékező esteket kezdtek rendszeresíteni. Az ismert fogorvos, zenészként is résztvevője, alakítója volt a szegedi könnyűzenei életnek a 60-as évek óta. Pleskonics András (Plesi, alias Dr. Rock) segítségével megalakult a Szegedi Zenészek Társasága baráti köre, melynek rendszeres estjein, száznál jóval több zenész idézhette fel emlékeit a nagy időkből.

A történet másik szála, hogy Józsa Gábor a kiváló szegedi éremművész akkoriban alkotott meg, finom mívességgel, egy emlékplakettet, nagy kedvence, Barta Tamás, gitáros énekes zeneszerző, a magyar rocktörténet egyik legnagyobb tehetségű gitárosa emlékének ajánlva, cizellált betűkkel belevésve Barta szerzeményeinek címét.

 

A díj, amely összeköti a generációkat

Józsa Gábor, Sipos Zoltán és Pleskonics András arra jutott akkor, hogy Barta Tamás halványuló emlékezetén javítana, ha az emlékplakettel a legméltóbb zenei örökösöket tüntethetnék ki. Az alkotás, a tetszetős kisplasztika a Barta Tamás Emlékérem nevet kapta, rajta az LGT halhatatlan zenészének reliefjével. A szakmai és emberi értékekért járó elismerést az első körben, 2017-től Karácsony János, Varga János és Gál Gábor zenészek kapták meg. Mindegyikük meghatottan vette át az emlékplakettet, emlékezetes klub beszélgetések és közös zenélések keretében. Sajnos, ezeket az örömteli alkalmakat, váratlan halála miatt, Sipos Zoltán már nem érhette meg. Érdekes módon, mindezt követően a hazai szakmai nyilvánosság és közérdeklődés is egyre gyakrabban kezdi feldobni a tragikus sorsú zenész zseni emlékét.

A Barta Tamás Emlékérem tiszteletbeli díjait a továbbiakban: Gotthárd Mihály gitáros, Heincz Gábor BIGA énekes, gitáros, Nagy Ádám gitáros, énekes, Szebényi Dániel énekes, zongorista, Mohai Tamás gitáros, énekes, valamint Papp Gyula zongorista, zeneszerző vehette át. 2024-től kezdve Józsa Gábor művész úr létrehozta a Barta Tamás Emlékérem Ifjúsági Díj változatát is. Ezt eddig Mohai Szilárd gitáros és Tabatabai Nejad Flóra énekes valamint Czutor Simon gitáros, énekes kapták meg. 

 

Idén újra színpadra áll a zenészlegenda öröksége

Az emlékérmeket minden alkalommal az alkotó-adományozó Józsa Gábor adja át a Barta Tamás Emlékérem bíráló közössége nevében. Az odaítélés a korábban díjazott művészek véleményének, ajánlásainak figyelembevételével történik meg! Idén kilencedik alkalommal kerül megrendezésre az ünnepélyes díjátadás a tizenhetedik Rocktörténeti Műhelytábor keretében, augusztus 14-én 18 órai kezdettel az Ifjúsági Házban.

Az ünnepség utáni fotózást követően kerül sor a zenés beszélgetésekre, illetve az ünnepeltek ajándékkoncertjére. A régi kitüntetettek közül többen is (Papp Gyula, Gál Gábor, Nagy Ádám, Syl Mohai) el tudnak jönni az eseményre, ahol, reményeink szerint egy kis műhely-zenélésbe is beszállnak. Várhatóan még a hazai zenei élet olyan kiválóságai is ott lesznek, mint Neumann Balázs, Blahó Attila, Tóth Bagi Csaba, Csányi Dávid Zoltán, Bíró János, valamint az igazi zenetörténeti szenzáció, hogy a Barta Tamás-féle Syconor Együttes-nek az első dobosa, Hauer Rezső és a mai együttesben is zenélő Bartha Tibor gitáros. 

 

 

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.