
A sajtó becsülete volt a tét: a szerkesztői vita már nem a hasábokon, hanem a párbajmezőn dőlt el!
1925 nyara is forró volt, de nemcsak az időjárás izzott: Szeged szellemi elitje, az újságírók közt is felforrósodott a levegő. Egy kiadandó album miatt tört ki a város egyik legkülönösebb lovagias összetűzése – amelyet háromszori pisztolylövéssel kívántak rendezni - számolt be 1925.07.30. napi számában a Délmagyarország.
A húszas évek derekán virágkorát élte a párbajozás. A korabeli közélet – politikusoktól a művészekig – előszeretettel rendezte vitáit nemes egyszerűséggel pisztollyal vagy karddal. Szeged sem maradt ki ebből a sajátos divatból, sőt, a város társasági életének szereplői egyre gyakrabban kerültek a bíróság elé „lovagias ügyek” miatt. Ám a sajtó munkásai – eddig – mintha kimaradtak volna ebből az izgalmas, ám veszélyes hóbortból.
Ebben az időben már törvény tiltotta a párbajozást, azonban a régi "hagyományokat" több okból is nehéz volt visszaszorítani. A legfőbb ok az volt, hogy már akkor sem lehetett a vádlottat önmagára terhelő vallomás megtételére kötelezni. Mivel a legtöbb esetben a párbajon csak a párbajozók és a segédeik voltak jelen, a bizonyítás nehézkes volt, így ritkán született elmarasztaló ítélet: a párbajozók, mint elkövetők, a párbajsegédek, mint bűnsegédek tagadták meg a vallomást, így általában nem lehetett pontos tényállást felállítani és ítéletet hirdetni - a szerk.
Egészen 1925 nyaráig, ugyanis ekkor két ismert szegedi újságíró, Ur György és Gerő Dezső között olyan súlyos ellentét alakult ki, amely végül nemcsak nyilvános szóváltáshoz, de pisztolypárbajhoz is vezetett.
A történet kezdetén még minden békés volt. Egy készülő album – feltehetően valamilyen sajtókiadvány – szerkesztése hozta őket munkakapcsolatba. Az első hónapokban még minden a megszokott mederben haladt: levelezés, egyeztetés, közös tervezgetés.
De ahogy az anyag kezdett végleges formát ölteni, valami megváltozott.
Előbb csak nézetkülönbségek jelentkeztek. Aztán egyre élesebb hangvételű mondatok repkedtek. Végül jöttek a sértések is, és ahogyan az lenni szokott, ezek a sértések visszajutottak az érintettek fél fülébe. A legutóbbi találkozásuk során már nem tudták palástolni a feszültséget.
Nyilvánosan, tanúk előtt vonták felelősségre egymást, ami tettlegességbe torkollott.
Mindketten katonai múlttal rendelkeztek, így becsületüket a tiszti becsületbíróság elé vitték. Ügyüket segédekre bízták, akik nem is késlekedtek: háromszori golyóváltásos pisztolypárbajt tűztek ki a felek közé.
A párbaj pontos időpontját is rögzítették – ahogy az ilyenkor illik. A két újságíró tehát a sajtó becsületét már nem a nyomdagépek mellett, hanem fegyverrel a kézben készült megvédeni.
A korabeli párbajok szabályrendszere szigorú volt, és elvileg a súlyos következmények megelőzését szolgálta. Mégis, egy háromszoros golyóváltás életveszélyes vállalkozás – különösen két újságíró számára, akik tollal szoktak harcolni, nem lőporral.
A történet végkimenetele – érthető okokból, a hivatalos forrásból – nem ismert. De az bizonyos, hogy az eset jó ideig beszédtéma maradt Szeged kávéházaiban.
Így történt tehát, hogy 1925 nyarán a szegedi sajtó világában nem egy vezércikk vagy leleplező riport, hanem egy pisztolypárbaj borzolta a kedélyeket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.