100 éve Szeged: „Ki üli le az egy napot?”
Különös fenyegetést kapott a szegedi tanács 1925 tavaszán.
Szokatlan és egyben tréfás felhangokkal teli jelenet zajlott le 1925. április 2-án a szegedi városházán, írta meg 1925.04.03. napján az érdekes esetet a "Szeged" című napilap. A tanács tagjai egy hivatalos átiratot tárgyaltak, amelyben a dorozsmai főszolgabíró hivatala azzal fenyegette meg a város tanácsát, hogy egynapi elzárással sújtja őket, ha egy bizonyos közigazgatási ügyet nem hajtanak végre határidőre.
A fenyegetés, bár elsőre komolynak tűnt, hamarosan élénk és jókedvű vitát váltott ki a városvezetők körében – hiszen felmerült a kérdés: ki is fogja leülni ezt az egy napot?
Az eset gyökere egy mezőrendészeti ügy volt: Dorozsma község elöljárósága pénzbírsággal sújtott egy Farkas András nevű szegedi gazdát, aki azonban nem fizetett. Az ügy iratai a főszolgabíróhoz kerültek, majd onnan Szeged város hatóságához, kérve a bírság behajtását.
A város azonban eddig – valószínűleg jó okkal – nem tudta végrehajtani az intézkedést, aminek következtében megérkezett a szigorú hangú levél.
A legfiatalabb tanácstag, az öregek, sőt a polgármester is szóba került mint lehetséges „elítélt”.
A tanácsülésen Bokor Pál polgármesterhelyettes jelentette be a fenyegetést, amely szerint, ha a város nem teljesíti a kérést, egynapi elzárás vár rá. Ez a bejelentés azonban nem rémületet, sokkal inkább tréfás hangulatot szült a tanácsban. „Már most ki üli le ezt az egy napot?” – kérdezte nevetve Bokor, mire többeknek volt frappáns javaslata:
Én ugy vélem, hogy a tanács legfiatalabb tagját illeti ez a megtiszteltetés. Mi, öregek, ültünk már eleget.
Szendrey Jenő, úgyis mint legfiatalabb, hevesen tiltakozott a kitüntetés ellen:
Az öregek közül ülje le inkább valaki
— mondotta —
mi, fiatalok, még nem vágyunk pihenésre, az öregek ugy is sokat dolgoztak már, rájuk fér az egynapi szieszta.
Aztán jött a legmeglepőbb ajánlás:
Ülje le a polgármester, ő a város feje, aztán most úgy sincs itthon, majd csak akkor veszi észre, amikor érte jönnek a főszolgabíró úr csendőrei.
Rack Lipót azonban a polgármester úr védelmére kelt:
Ne bántsuk! Nagyon szívére venné szegény. Ruházzuk át a megtiszteltetést inkább Scultéty Sándor főszámvevőre, ő a legerősebb köztünk, meg se látszik majd rajta. Legalább kialussza magát egyszer, nem kell már négy órakor a husszékben lennie.
A tanács végül úgy döntött, hogy megvárják a polgármester hazatérését, és csak azután döntenek a válaszról.
Bürokratikus hiba vagy hozzá nem értés?
Addig is felmerült a gyanú, hogy az egész ügy egy rosszul kiválasztott hivatalos űrlap, egy úgynevezett blanketta következménye – olyané, amit a főszolgabíró talán általában az alárendelt községi jegyzőkkel szemben alkalmazott.
A tanács humoros reakciója mögött természetesen komoly kérdés húzódott: vajon megengedheti-e magának egy környékbeli község főszolgabírója, hogy elzárással fenyegesse Szeged városát?
A válasz egyértelműen nem.
Mint azt Tsachler Endre főjegyző akkor a "Szegednek" elmondta, ilyen esetre még nem volt példa. Bár korábban előfordult, hogy a várost megbírságolták – például a hóeltakarítás elmulasztása miatt –, az mindig szabályosan történt, városi hatáskörben, nem pedig külső közhivatal részéről.
Iyenkor a városi tanács fejének, a polgármester úrnak kellett "raportra" mennie az egyébként a tanács alá tartozó bíró elé, aki rendszeresen és kíméletlenül kiosztotta az egy-két forintos bírságokat.
A szegedi tanács tehát udvarias, ám határozott válaszlépést tervezett: a polgármester visszatérte után figyelmeztetik a dorozsmai főszolgabírót, hol húzódik meg bírságolási jogkörének határa.
Az ügy így vélhetően nem a tanács egyik tagjának egynapos „szieszta-elzárásával” zárult, hanem egy jól megfogalmazott, tekintélyt védő levéllel.
