100 éve Szeged: A "Trójai faló" és a városi tanács esete
A jószívű adomány, amely majdnem romba döntötte Szegedet.
Volt idő, amikor a szegediek álmukban sem gondolták volna, hogy egy nemes szándékból származó ajándék egyszer akkora teherré válik, mint egy megvadult ló a vásártéren. Pedig pontosan ez történt száz évvel ezelőtt, amikor özvegy Erdélyi Ignácné, Mészáros Júlia – a híres cigányprímás, Erdélyi Náczi özvegye – megjelent a városházán, hogy alapítványt hozzon létre - számolt be 19.25.06.06. napi számában a "Délmagyrország" napilap.
Az ügy remekül indult: három szép belvárosi házat ajánlott fel, amelyek kamataiból hadban megrokkant- illetve a háború folytán munkanélkülivé vált polgárokat, később tehetséges zenésznövendékeket, vagy végső esetben piarista diákokat támogattak volna.
A város boldogan elfogadta az adományt, és még az sem szegte kedvüket, hogy az ingatlanokon már akkor is bankhitel csücsült.
Fortunai csavar
Csakhogy a történelem – mint mindig – közbeszólt. A háború, az infláció, majd a gazdasági összeomlás gyorsan felforgatta a helyzetet.
Özvegy Erdélyiné, aki eredetileg évi 5000 koronás járadékot kért, hamarosan 10.000-et, majd 24.000-et, később 36.000-et, végül 400.000 koronát követelt havonta.
Az értékek úgy nőttek, mint a tavaszi fű, az árak pedig gyorsabban szaladtak, mint egy megriadt ménes.
A város csak kapkodta a fejét, de nem tudta lehagyni az özvegy követeléseit.
Mire észbe kaptak, a bérházak fenntartása többe került, mint a teljes jövedelmük, és a járadék összege is az égbe szökött.
A bőkezű adományozó első körben azt mondta, nem kíván "pörösködni", inkább adjanak neki munkát a városházán, mert az olyan légből kapott végzéseket, mint ami az ő utolsó kérését elutasította, még ő is jobban meg tudja írni.
Özvegy Erdélyiné azonban, válasz és együttműködés hiányában - ígéretei ellenére - bíróságra vitte az ügyet és nyert. A városra hatalmas aranykoronákban mért összegeket róttak, és az adóssághalmaz csak nőtt és nőtt, mint a Tisza az árvíz idején.
A tanulság
A szegedi tanács óvatosabb lett az „önzetlen” adományozókkal szemben. Mert bár a szándék szép volt, az eredmény alig különbözött egy jókora pénzügyi csapdától.
És ahogy a régi mondás is tartja: Timeo Danaos et dona ferentes – félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is.
Vergilius Aeneis című eposzában Laokoon intése, mikor a trójai falovat látja a városi falak előtt.
Így vált egy szívből jövő adományból hosszú évekig húzódó, drága lecke Szeged városának – amelyet még ma is mosolyogva, de egy kicsit összeszorított fogakkal mesélhetnek tovább.
