100 éve Szeged: A "Trójai faló" és a városi tanács esete

Volt idő, amikor a szegediek álmukban sem gondolták volna, hogy egy nemes szándékból származó ajándék egyszer akkora teherré válik, mint egy megvadult ló a vásártéren. Pedig pontosan ez történt száz évvel ezelőtt, amikor özvegy Erdélyi Ignácné, Mészáros Júlia – a híres cigányprímás, Erdélyi Náczi özvegye – megjelent a városházán, hogy alapítványt hozzon létre - számolt be 19.25.06.06. napi számában a "Délmagyrország" napilap.

Az ügy remekül indult: három szép belvárosi házat ajánlott fel, amelyek kamataiból hadban megrokkant- illetve a háború folytán munkanélkülivé vált polgárokat, később tehetséges zenésznövendékeket, vagy végső esetben piarista diákokat támogattak volna.

Fortunai csavar

Csakhogy a történelem – mint mindig – közbeszólt. A háború, az infláció, majd a gazdasági összeomlás gyorsan felforgatta a helyzetet.

Az értékek úgy nőttek, mint a tavaszi fű, az árak pedig gyorsabban szaladtak, mint egy megriadt ménes.

A város csak kapkodta a fejét, de nem tudta lehagyni az özvegy követeléseit.

Mire észbe kaptak, a bérházak fenntartása többe került, mint a teljes jövedelmük, és a járadék összege is az égbe szökött.

A bőkezű adományozó első körben azt mondta, nem kíván "pörösködni", inkább adjanak neki munkát a városházán, mert az olyan légből kapott végzéseket, mint ami az ő utolsó kérését elutasította, még ő is jobban meg tudja írni.

A tanulság

A szegedi tanács óvatosabb lett az „önzetlen” adományozókkal szemben. Mert bár a szándék szép volt, az eredmény alig különbözött egy jókora pénzügyi csapdától.

Így vált egy szívből jövő adományból hosszú évekig húzódó, drága lecke Szeged városának – amelyet még ma is mosolyogva, de egy kicsit összeszorított fogakkal mesélhetnek tovább.