Szegedi orvos kapta a Szent-Györgyi Albert díjat

Óriási elismerésben részesült

Március 10-ig lehetett szavazni arról, hogy 2025-ben melyik orvos kapja a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat. Az elismerésre olyan szakembereket lehetett jelölni, akik cselekedetükkel megmentették a betegük életét, vagy olyan elhivatottsággal praktizálnak a mindennapi orvosi munkájuk során, melyben rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon.
Minden régióból csak egy orvos kaphatta meg a közönségdíjat és a vele járó félmillió forintot.
Idén Letoha Annamária Belgyógyász főorvos, a SZTE Akut Belgyógyászati és Infektológiai Centrum igazgatója nyerte a Délkelet-magyarországi Szent-Györgyi Albert Orvosi díjat. A díjátadó gálát április 10-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián rendezik majd meg, ahol a közönségdíjak mellett átadnak két szakmai díjat is.