25 éve szennyeződött be ciánnal a Tisza

2000. január 30-án Romániában az aranymosással foglalkozó Aurul cég nagybányai létesítményéből mintegy 100-120 ezer köbméternyi cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Zazar és Lápos folyóba, ahonnan a Szamosba, majd a Tiszába került. Az eddigi legsúlyosabb magyarországi vízszennyezés mintegy két hét alatt vonult le a folyó hazai szakaszán, felmérhetetlen károkat okozva annak élővilágában. Románia 25 évvel ezelőtt ezen a napon, 2000. január 31-én értesítette Magyarországot a katasztrófáról.

A román-ausztrál tulajdonú Aurul a környék fémbányáinak meddőhányóiból nyerte ki az aranyat és ezüstöt, a fejlettebb országokban már nem alkalmazott ciános kioldással. Mivel az eljárás vízigénye igen nagy, a mérgező mosóvizet ülepítés után újra felhasználták. A Zazar község közelében lévő ülepítő gátja 2000. január 30-án éjszaka a heves esőzések, a gyorsan olvadó hó következtében megemelkedett vízszint miatt mintegy 25-30 méteres szakaszon átszakadt, a közel 120 tonna ciánt és nehézfémet tartalmazó szennyvíz a Zazar, onnan pedig a Lápos folyóba ömlött, majd a Szamoson keresztül elérte a Tiszát. A vállalatnál nem létezett kárelhárítási terv, így kísérlet sem történt a szennyezés lokalizálására, enyhítésére - olvasható a Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának anyagában.

A Szamos vizében 32,6 mg/l cianidot mértek - már 2,86 mg/l is kritikus az emberi szervezet számára. A halpusztulást Belgrád alatt is észlelték, s a Duna bulgáriai szakaszán is határérték feletti koncentrációt mértek.

Az írásbeli hivatalos román értesítés 2000. január 31-én este érkezett a Felső-Tisza Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőségre - bár 

A magyar vízügyi szervek mindent megtettek a szennyezés hatásainak mérséklésére, a Tisza menti települések ivóvíz-ellátásának biztosítására, az élővilág megóvására, illetve a tömeges halpusztulás után a tetemek eltávolítására. Kiskörénél megkezdték a Tisza-tó felduzzasztását, hogy tiszta vízzel töltsék fel a tározót, majd lezárták az öblítőcsatornákat, hogy a szennyezett vizet a mederben tartsák. A mérgező hullám február 7-én érte el Tiszabábolnát, ekkor gyors ürítéssel 25 millió köbméter tiszta vizet engedtek ki, jelentősen hígítva a szennyezést. Az alacsony vízállás miatt az árhullám a mederben maradt, így a holtágak megmenekültek. 

A ciánfolt február 12-én hagyta el Magyarországot. Áprilisi becslések szerint 1241 tonna hal pusztult el, valamint számos hallal táplálkozó emlős és madár is. Ám a Tisza gyorsan regenerálódott: fürödni már hamarosan lehetett, s 2002-re helyreállt az alacsonyabb rendű élőlények (pl. kagylók, szitakötők, rákok) állománya; 3-4 év alatt a vízi élővilág 95 százaléka visszatért, és a tiszavirág is túlélte a katasztrófát. A halászati vállalkozások azonban nagy veszteségeket szenvedtek el az alacsony hozam és a nehézfémtartalmú üledék miatt; a szennyeződés emellett a turisztikai ágazatot is érintette.

2000. március 10-én újabb tiszai szennyezés történt: 

Március 10-én Borsabányán (Baile Borsa) egy ülepítő gát átszakadt, s 20 ezer tonna nehézfémekkel szennyezett zagy került a Vasérbe, majd a Tiszába. A szennyezés, amely ólmot, rezet és cinket tartalmazott, március 11-én érte el Tiszabecset, és nyolc nap alatt jutott el a magyar határ alsó szakaszáig. Mindössze egy hónappal később azonban a Tiszán rekordmagas árhullám vonult végig, amelynek hatására az árterek mocsarassá alakultak; ezek a területek kedvező szaporodási feltételeket biztosítottak az őshonos fajok számára, elősegítve a folyó élővilágának regenerálódását.

A magyar állam 2001-ben kártérítési pert indított, miután az Aurul nem reagált a peren kívüli egyezség ajánlatára. 2006-ban a Fővárosi Bíróság közbenső ítéletében kimondta, hogy az Aurul jogutódja, a Transgold a felelős. 2009-ben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Romániát, mert Nagybányán nem biztosították a tiszta és egészséges környezethez való jogot.

A Transgold folytatta tevékenységét Nagybányán, saját állítása szerint jelentős fejlesztésekkel a szennyezés csökkentésére. Később a cég csődbe ment és jogutód nélkül megszűnt; az üzemet a Romaltyn Mining próbálta újraindítani, de Nagybánya önkormányzata lakóövezetté nyilvánította a területet. Hosszas pereskedés után a kolozsvári táblabíróság 2016-ban jogerősen kimondta, hogy a Romaltyn Mining nem hozhat létre ciántechnológiás aranymosó üzemet az egykori Aurul telephelyén.

(Magyarországon 2009 óta törvény tiltja a cianidos bányászati technológia használatát.) A 2000-es események minden korábbinál jobban rávilágítottak a ciántechnológiás bányászat környezeti kockázataira. Ugyan egy kanadai cég még 1997-ben csaknem félmilliárd dollárt fektetett egy újabb cianidos aranybánya létesítésébe Verespatak közelében. Ez nagyfokú tiltakozáshoz vezetett, melynek eredményeként 2021-ben az UNESCO világörökségi státuszba emelte a területet, megvédve a térséget a bányászati károktól.