"1956 öröksége ma is legitimációval bír"

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Emlékező Közösség!

Az 1956-os forradalom és szabadságharc olyan közös történelmi örökségünk, amelynek eseményeire mindannyian büszkén emlékezhetünk; olyan hazaszerető hősöket adott nekünk, akiket mindannyian tisztelettel idézhetünk fel. 1956 emléke kiváltság a magyar nemzet számára. Különösen az itt élőknek, Szeged városában, ahol a forradalom és szabadságharc szikrája kipattant. Ma Tóbiás Klára, a Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett szobrász és tűzzománcművész kivételes alkotásánál emlékezünk. A Szegedi Magyar Piéta szobor Szűz Máriát jeleníti meg, ahogyan a kezében tartja a Rákosi-címertől megfosztott, lyukas magyar nemzeti lobogót. A mű megrendítő jelképe annak, ahogyan a nemzetünket 1956-ban Krisztushoz hasonlatosan keresztre feszítették. 1956. november 4-én hajnalban megindult a szovjet hadsereg magyarországi inváziója. Ezzel egyidőben az október 23-ai szabadságharcosok is fegyvert ragadtak, visszatértek az utcákra és bátran szembe szálltak a több százszoros túlerővel. A magyar szabadságharcot végül könyörtelenül vérbe fojtották. A forradalom után a szovjet fegyverek bevonásával felállt Kádár-rendszer az 1956. október 23- a és november 4-e között zajló szabadságharcot ellenforradalomként ábrázolta, annak résztvevőit és vezetőit a nép ellenségeiként állította be, sőt üldözte. Kontrollálatlan erőszak és akasztófák árnyékában, kemény kézzel törte le az ellenállás szellemét: a sortüzek áldozatai mellett a megtorlás 229 hős kivégzését, több mint húszezer magyar börtönbe és tizenháromezer büntetőtáborokba való internálását, valamint százezrek megfigyelését hozta magával. Továbbá 200 ezer honfitársunk kényszerült külföldre menekülni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Világszerte voltak, akik minimum hallgatólagos támogatással nézték végig a magyarországi terrort. Sőt, voltak, akik évtizedeken át szilárdan hittek ezeknek a rendszereknek az értékeiben, hangosan hirdették szocialista meggyőződésüket vagy igyekeztek elnémítani ezek kritikáját. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején Európa éberebb része azonban felismerhette, hogy a magyar szabadság és Európa szabadsága szorosan összefügg egymással. 1953-ban ugyanis a berlini felkelés még kevésbé gyakorolt hatást, ugyanakkor az 1968-as prágai bevonulást és az 1981-es lengyelországi hadiállapot bevezetését megelőzően az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc volt az, amely elsőként rést ütött a Szovjetunió pajzsán. A magyarok népfelkelése olyan ütést mért a marxista–leninista ideológiára, amely teljes mértékben elbizonytalanította a rendszer alappilléreit. Azt az ütést, amelyet a szovjet rendszer ebben a 13 napban kapott, a mai napig nem heverte ki a nemzetközi kommunista mozgalom. 1956 a legjelentősebb szovjetellenes megmozdulás volt. Mert habár leverték, reményt ébresztett. Nemzetközi szinten arra, hogy a kommunizmus legyőzhető, míg idehaza arra, hogy a nemzet egyszer még feltámadhat. Ugyanis a megtorlásokat követően a szovjet rendszernek onnan kellett levezetnie a gondolkodását arról, hogy mit lehet megtennie és mit nem ebben az országban.

Tisztelt Emlékezők!

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékezetének és igazságának életben tartása a mindennapi hivatalos hazugságokkal szemben a rendszerváltoztatás idejére döntőnek bizonyult a jövőnk alakításában. A magyar társadalom és annak ellenzéki erői szembe szálltak a kommunista hatóságok azon törekvéseivel, hogy (ismét) újraírják a történelmünket. Pontosan 1956. november 4-énél folytatták a szabadságharcosaink elnyomás ellen megkezdett harcát. 1989. június 16-án a magyar emberek világossá tették, hogy az 1956-os forradalom vérbe fojtásáért felelős szereplők politikai hitvallása semmilyen módon nem összeegyeztethető a polgári demokratikus parlamentarizmussal; a magyar nemzet szabadságának eltiprásáért való bűnük pedig saját magukon kívül más által meg nem bocsátható. A magyarok akkor a hazugságra épített rendszerrel szembeni igazságot nemzeti örökségként kívánták tovább hagyományozni a fiatalabb generációk számára. 1956 öröksége ma is legitimációs erővel bír. A szabadságharc ígéretének beteljesítése ugyanis a független és önrendelkező, szabad magyar nemzet alapja. Heltai Jenő Szabadság című versének sorait idézve, „Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják, / Hol áldozat nincs, nincs szabadság. / Ott van csupán, ahol szavát megértve / Meghalni tudnak, és élni mernek érte.” 1956 hősei életüket adták a magyar szabadságért. Ma, 35 évvel a visszaszerzett szabadságunk ünnepe után, rajtunk a sor, hogy megmutassuk: méltók vagyunk e felbecsülhetetlen örökségre. Hogy bebizonyítsuk, bátrak vagyunk ahhoz, hogy éljünk azért a szabadságért, amelyért hőseink haltak. Hálánk örök és mély. Soha nem engedhetünk 1956 eszméiből. Tartozunk ezzel a szabadságharcosainknak és a magyar nemzet jövő generációi számára is, akiknek tovább kell adnunk ezt az örökséget. Mert ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak. S mindaddig, amíg hőseink emléke él, élni fog a magyar haza is.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Dr. Halkó Petra