Szeged

Farkas Levente örömmel fogadja, hogy megvalósították a kampányötletét

Farkas Levente örömmel fogadja, hogy megvalósították a kampányötletét

Ritka pillanatnak lehetünk szemtanúi

Kovács György
2024. szeptember 12., csütörtök
Farkas Levente örömmel fogadja, hogy megvalósították a kampányötletét

Farkas Levente önkormányzati képviselő június elején hívta fel rá a figyelmet, hogy az Alsóvárosi Általános Iskolánál nem megoldott a parkolás, ami gondot okoz akkor is a szülőknek, amikor beviszik a gyerekeket, valamint akkor is, amikor értük mennének. A politikus akkor egy olyan javaslattal állt elő - ami már számos magyar városban bevált - hogy alakítsanak ki „kiss & go” parkolási rendszert. Szeptemberben pedig egy ritka pillanatnak lehetünk a szemtanúi: az önkormányzat kivitelezte a kormánypárti képviselő ötletét.

Örömmel értesültem arról, hogy a szegedi városvezetés megvalósította egy kampányötletemet, név szerint a kiss & go megállóhelyet az Alsóvárosi Általános Iskolánál

- mondta el lapunknak Farkas Levente. Kiemelte, még nagyon sok ötlet van a tarsolyában, amelyeknek megvalósítását szintén szeretné elérni a következő öt évben, hogy 

Szeged egy élhetőbb, biztonságosabb, szebb és jobb város legyen. Szeretnék minden szegediért dolgozni.

A „kiss & go”, vagy „kiss & ride” (magyarul puszi és indulás) rendszerű parkolóhelyek kialakítása nem kerül különösebb költségbe, ugyanakkor mégis nagy segítséget jelent egy zsúfolt útszakaszon a szülőknek. Az ilyen parkolók célja - mint a nevéből is adódik - hogy csupán egy gyors búcsúzkodásra álljanak meg a parkolóban a szülők, amely után távoznak is. Kiemelendő, a KRESZ-ben nem létezik ez a tábla, ezért is kerül kihelyezésre a várakozni tilos, amely értelmében legfeljebb 5 percig lehet megállni. Ennek ellenére a táblákra kihelyezett megállási időintervallumot tapasztalatok szerint beszokták tartani. Szegeden 1 perces megállási idő lett meghatározva.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.