Szeged

Nem bírta tovább cérnával, visszafordult és megütötte - vádat emeltek ellene

Nem bírta tovább cérnával, visszafordult és megütötte - vádat emeltek ellene

2024. július 2., kedd
Fotó: Márton Andrea
Nem bírta tovább cérnával, visszafordult és megütötte - vádat emeltek ellene

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal az ételfutárként dolgozó férfival szemben, aki idén tavasszal Szegeden egy közlekedési szituációban úgy felidegesítette magát, hogy megütött egy másik sofőrt.


 

A vádirat szerint a vádlott 2024. április 9-én délelőtt, Szegeden végzett ételkiszállítást autójával. Egy kereszteződésben azonban nem tudott elhaladni, mivel a sértett ott leállított kocsijában, nyitott ajtó mellett a vezetőülésen telefonált. Mikor a vádlott lehúzott ablakon át kiszólt neki, hogy nem lehet elférni, a sértett csak a kezével jelezte, hogy szerinte el tud menni, és szólt is, hogy „haladjon csak tovább”. A vádlott ekkor sikeresen tovább manőverezett, azonban miután a közeli címre kiszállította az ételt, visszafordult. A még mindig az autójában telefonáló sértettel hangos szóváltásba keveredett, majd az autóból kiszálló férfit két alkalommal, ököllel, az arcán megütötte. Ezután a vádlott visszaült a járművébe, és elhajtott.


 

A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. 


 

A járási ügyészség a vádlottat garázdasággal és könnyű testi sértéssel vádolja. A terhelt bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.