Híres szegediek: A 20. századi magyar kultúra egyik jeles egyénisége

Azon túl, hogy hazánk a Napfény városa csurig tele van látnivalókkal, igen sok közismert személy szülőhelyeként is jegyzik Szegedet. A város történetét ráadásul nagy emberek felsorolhatatlanul hosszú lajstroma díszíti, akik múltjuk egy darabját örökre Szegeden hagyták.

Balázs Béla születése után hat évvel családja Lőcsére költözött. Apja, Bauer Simon gimnáziumi tanár volt, akinek halála után 1899-ben anyjával Szegedre települtek vissza, ahol a Vajda-házban laktak. Szülővárosában kötött életre szóló barátságot Petri Lajossal és Dettre Jánossal. Egyetlen fiútestvére Bauer Ervin orvos, elméleti biológus, Kaffka Margit férje volt, húga Bauer Hilda.

Az Eötvös Kollégiumban Kodály Zoltán szobatársa volt. 1904-ben részt vett a Thália Társaság munkájában, s megismerkedett Lukács Györggyel. 1905 tavaszán népdalgyűjtő útra indult. A következő évben befejezte tanulmányait, s rövid időre visszatért szülővárosába, ahol megismerkedett Bartókkal. Ősszel külföldi tanulmányútra ment. A berlini egyetemen Simmel és Wilhelm Dilthey filozófiai előadásait látogatta, időközben befejezte első drámáját, a Doktor Szélpál Margitot, majd Simmel biztatására megírta első könyvét, a Halálesztétikát. 1907 elején Kodállyal Párizsba utazott, ősszel pedig tanári állást kapott a Wesselényi utcai polgári iskolában.

Még ugyanebben az évben bölcsészdoktori vizsgát tett. Költői pályája is ekkortájt indult, s verseit A Holnap c. antológiában közölték. Korai esztétikai munkásságával, szecessziós mesejátékaival szerzett ismertséget. 1909 áprilisában mutatták be első színpadi művét, a Doktor Szélpál Margitot. Ekkortájt ismerkedett meg Ady Endrével. 1911–12-ben hosszabb időt töltött külföldön (Olaszországban, Párizsban, Berlinben), s megjelent első verseskötete (A vándor énekel), illetve novelláskötete (A csend). Két évvel az első világháború kitörése előtt visszatért Budapestre. A Nyugat ekkor közölte Misztériumok című kötetét. 1913-ban hivatalosan is felvette a Balázs Béla nevet, s 1913. március 29-én Budapesten házasságot kötött Hajós Edit orvosnővel. Ugyanebben az évben jelent meg a Dialógus a dialógusról című könyve, és Az utolsó nap című drámája, melyet 1913. október 3-án mutatott be a Nemzeti Színház.

Az emigrációig (1914–1919)

1914-ben önkéntesként került a frontra, ahol megsebesült. 1915-ben hátországi szolgálatra helyezték Szabadkára. Menj és szenvedj te is címmel megjelentette a Nyugatban hadi élményeiről szóló beszámolóit. 1915 decemberében megkezdődtek a lakásán tartott Vasárnapi Kör ülései, amelyeken részt vettek Lukács György, Hauser Arnold, Mannheim Károly, Gyömrői Edit, Fogarasi Béla, Lorsy Ernő és mások. 1916-ban jelent meg háborús naplója, és második verseskötete, a Tristán hajóján. A következő évben előadásokat tartott a Szellemi Tudományok Szabadiskolájában, s az Operaház bemutatta Bartók táncjátékát, A fából faragott királyfit, amelynek szövegkönyvét ő írta. 1918-ban elvált Hajós Edittől. Az Operaház bemutatta A kékszakállú herceg vára című művét, 1919-ben pedig feleségül vette Hamvassy Annát. A Magyarországi Tanácsköztársaság alatt tagja lett a Forradalmi Írók Direktóriumának, majd beállt a Vörös Hadseregbe, s részt vett az északi hadjáratban.

Az emigrációban (1919–1945)

A kommün bukása után novemberben hamis papírokkal elhagyta az országot, s a Bécs melletti Reichenauban teledett le feleségével. Több német és magyar nyelvű lap, köztük a Tűz és a Magyar Írás munkatársa volt, s számos német és magyar nyelvű kötete jelent meg. Napi- és hetilapokban színházi és filmkritikákat publikált, ezeket feldolgozva írta és jelentette meg 1925-ben filmesztétikai főművét, a Látható embert.

1926-tól 1930-ig Berlinben élt, ahol a Marxista Munkásiskola előadójaként, illetve a birodalmi Munkásszínjátszó Szövetség irányítójaként dolgozott. Számos forgatókönyvet írt, s megismerkedett számos filmrendezővel, például Erwin Piscatorral, Georg Wilhelm Pabsttal és Korda Sándorral, akikkel együtt is dolgozott. Összeismerkedett Leni Riefenstahllal, s a színésznő több filmjének forgatókönyvírója lett. 1930-ban több hónapos algériai útra indult egy francia cég megbízásából, ahol Kuharskyval együtt filmet forgatott.

1931-ben belépett Németország Kommunista Pártjába. 1931 őszén szovjet filmesek meghívására Moszkvába utazott, hogy előadásokat tartson a filmfőiskolán, s hogy filmet készítsen a Magyar Tanácsköztársaságról. A film elkészítésére felesége visszaemlékezései szerint eredetileg Kun Béla kérte fel, de akkor Balázs kitérő választ adott. A következő évben feleségével együtt Moszkvában telepedett le. Az 1930-as évek elejére elkészült filmje, Ég a Tisza, de nem került forgalmazásra. 1937-ben nyaralót vett a Moszkva környéki Isztrában, s feleségével együtt odaköltözött. 1938-tól egy moszkvai magyar nyelvű folyóirat, az Új Hang főmunkatársa volt (állandó rovata: Levelek a távolból).

1941-ben Tábortűz címmel verseskötete és egy drámakötete (Két dráma: Mozart – Hazatérés) jelent meg. Az év végén a front előrenyomulása miatt Alma-Atába (Kazahsztán) evakuálták őket.

Ismét Magyarországon (1945–1949)

1945 után tért haza Budapestre, és itt folytatta filmszervezői, tanári és szerkesztői tevékenységét, továbbá vendégtanárként is működött Prágában és Rómában. Megjelent önéletrajzi regénye, az Álmodó ifjúság. Nagy sikert aratott a forgatókönyvéből készült Valahol Európában, Radványi Géza rendezésében.

Bár Kossuth-díjat kapott, 1948 után az addig vezető ideológiai szerepet játszó Lukács György félreállításával párhuzamosan őt is éles bírálatok érték állítólagos avantgárd szemlélete miatt. Elvesztette állásait, nem taníthatott a Színművészeti Főiskolán, műveit nem jelentették meg. Életműve – különösen filmesztétikai munkássága – csak évtizedekkel a halála után került méltó helyére. 1903-tól 1922-ig vezetett Naplója csak 1982-ben jelenhetett meg, erős kihagyásokkal. A forrásértékű, kultúrtörténeti jelentőségű teljes mű ma is kéziratban van.

1949. május 17-én déli fél tizenkettőkor hunyt el a Korányi Sándor utcai belgyógyászati klinikán, halálát agyvérzés okozta. Sírja a Fiumei Úti Sírkert Munkásmozgalmi Pantheonában van.