Városrészek: Kiskundorozsma története I. rész

Dorozsmát először egy 1075-ben kiadott Garam melletti bencés apátság alapító oklevelében említik. Ezen oklevelében I. Géza király a Garam melletti bencés apátságnak adományozza a Cany nevű népes halászfalut a Tisza mentén Ányástól Horgosig elterülő apró halastavakkal és több halásztanyával együtt. A kolostorok, káptalanok és apátságok egyik főjövedelmi forrása ugyanis a halastavak voltak, amelyeket – mint itt is – adományképpen kaptak a királytól. Ezen adománylevélben fordul elő először a Drusba szó, mint az egyik halásztanya.

A Drusba szó eredete körül is több vita folyt, Sztriha Kálmán szerint valamelyik itt lévő, de a magyaroknak behódolt szláv nemzettségnek őse viselte ezt a nevet, amelyből később a Drusma, Durusma, Dorozsma nemzetiségnév származott. Az bizonyos, hogy a Drusma, Durusma nemzetség bölcsője a területen volt. Valószínűleg e nemzetség nevétől vette később a község a Dorozsma nevet, amelyre több példa is van, hogy a nemzetség fejének nevét vette fel egy település.

Ezt követően egy 1237-es oklevélben találkozhatunk ismét Dorozsmával - Durusma formában - amelyből már világosan kitűnik, hogy ekkor már nem csak lakott hely volt, de apáttal is rendelkezett, aki a pannonhalmi és a szávaszentdemeteri (Szerém vármegye) apátok közt támadt peres viszály elintézésénél mint úgynevezett igazlátó tanú volt megidézve. 

Pázmány Péter 1629-ben szintén megemlíti a dorozsmai apátságot, amely "a régi privilégiumokban és irományokban előfordul". Ez a dorozsmai apátság a Szent Benedek-rend kötelékébe tartozott. Bár egyes történetírók ezt bizonytalannak mondják, mégis valószínű, hogy ez bencés apátság volt, főleg, mert másrendű apátságok akkor még alig voltak ezen a vidéken. A dorozsmai apáti címet mai napig is a váci egyházmegyei névtár tartja nyilván.

A tatárok elpusztították Dorozsmát

1241-ben a tatárjárás pusztasággá változtatta a magyar falvakkal benépesült Alföld javát, amely elől Dorozsma sem menekült meg. A Sajó melletti szerencsétlen mohi ütközet után a tatárok a Tisza-Duna közét özönlötték el, elpusztítva mindazt, ami útjukba esett. A falvakban összesereglett a nép. Árkot ástak, sáncokat húztak, fatornyokat építettek és vesszősövényt fontak. A tatárok azonban a kőhajító-gépeikkel egy-kettőre összetörték ezeket a kezdetleges védelmi műveket, és lakosságot kegyetlenül leölték, a falvakat porrá égették. Szeged vidékét is elözönlötték a tatárok. Ekkor pusztult el Dorozsma is a többi tiszaparti községekkel egyetemben. Nemcsak a parochiális egyházak mentek tönkre, hanem a Tiszamenti monostorok is. 

IV. Béla király a Magyarországra visszahívott kunokkal népesítette be a Duna-Tisza közét, akiket sokáig sem megtéríteni, sem letelepíteni nem tudnak a magyar uralkodók. 

Kunok telepedtek meg az egykor Dorozsmához tartozó Átokházán is, amelyet azelőtt egyik kun vitézről Áltokszállásnak neveztek. Kunlakta puszta volt Ellés is, a mostani Üllés, amely szintén régebben Dorozsmához tartozott. A kunok száma azonban ahelyett, hogy szaporodott volna, folytonosan apadt.

Ezeket a terjedelmes pusztákat, a szétszórtan élő kevés kun már nem tudta művelés alá fogni. Később már legeltetésre és kaszálóknak sem igen használták.