Szegedi tudósok: a grimmi szellemű kutató

Szegedi tudós cikksorozatunkban bemutatjuk szegedi kötődésű, a tudomány valamely ágával foglalkozó személyeket. E heti részben Ferenczi Imre magyar muzeológus, folklórkutató, egyetemi tanár, a történettudományok (néprajz) kandidátusának életét mutatjuk be.

Életpályája

1954-ben a Debreceni Tudományegyetem bölcsészkarán magyar-történelem szakon szerzett tanári diplomát. A Néprajzi Intézetben, mint Gunda Béla tanítványa, néprajzi gyűjtési lehetőséget kapott, először a Hortobágyon, majd Szatmárban és Tarpán. 1954-től Mátészalkán volt gimnáziumi tanár. 1955-56-ban Nyíregyházán a népművelésnél, majd a megyei tanácsnál néprajzi előadóként működött. Az 1956-os forradalom és szabadságharc után letartóztatták. 1957 őszétől általános iskolában tanított Kocsordon. 1961-ben a debreceni Déri Múzeumba nevezték ki muzeológusnak. Bálint Sándor közbenjárására 1964-ben egyetemi oktató lett a Szegedi Tudományegyetem néprajzi tanszékén, 1969-től egyetemi docens.

Népszokásokkal, a mondakutatás elméleti kérdéseivel, hiedelemmondákkal, a Rákóczi- és kuruc kor hagyományaival foglalkozott. Közreadta a Rákóczi és kuruc néphagyományok szabolcs-szatmári gyűjteményét (Molnár Mátyással, Vaja, 1972).

"Hol volt, hol nem volt;

A világon egyszer" 

"Száll a madár, ágrul ágra, 

Száll az ének, szájrul szájra". 

Ferenczi Imre akkor és ott is kutatott, amikor még lehetetlen volt, és ahova az ukrajnai vidéken átlépési engedélyt  nem kapott: Trianonon innen és végig, túl, Népünk fellelhető területein, és a testvéri óhaza tágabb tájain. A tájegységeink folklórját egyedülállóan csokorba gyűjtötte a belvidék Nagyalföldtől a felső hegyvidékig,s azon túl, minden határokon átjutott. 

Kitört a gyűrűből, ezért úttörő cikkei a régi érában először csak inkább a tengeren túl jelenhettek meg.  Munkássága Magyarságunk ősi gyökereinek,és a világ történeti népmondáinak eredet kutatása, és a népmesék szempontjából is izgalmas lehetőséget kínál. 

Aktuális történelmi világképének elemzése során humán/kultúr antropológiai vizsgálatokból is kiindult:  az ellenségkép talányának nagydoktori fejtegetéséig eljutva. A saját néplelkén átszűrve a többi nép folklórmotivációinak megértéséig jutva el, a mitikus lélektani elemzések köréig kiterjedve ötvöződik egységes életműve. 

Táltosok, javasok, erdei, vízi alakok, az animizmus és erdőkultusz, a látó/néző alakja,a bűbájosok, az ördöngős kocsis, garabonciás, és a sámánizmus,temetési rítusok, farsangi játékok dramatikája mélylélektani szinten is megragadta alkotómunkáját. 

A történeti népmondák hősei és hőstípusai, a Mátyás mondakör, a kuruckor Rákóczi hagyományok, a Bocskai szabadságharc, a török küzdelmek, huszita emlékek hagyománykörének feldolgozásaival a történettudomány, ugyanakkor a műfaji kritériumok, monda, epika, költészet adat elemzéseit  konkretizálta. 

Gyűjtései tájegységi kutatásai révén kiterjedtek a kovácsvágási cigány népmesék, a Felső-Tiszahát néphite ,a jugoszláviai, ,    felvidéki területek, bejárása során, ahol a népmeséről, népszokásokról, a néphit mitikusabb szereplőiről szóló közvetlen adatközléseket szintén rögzítette(hang, kép anyag) majd lejegyezte.

Dél-alföldi etnográfiájában a bőségvarázslás, a bánsági népi gyógymódok, a Rózsa Sándor nemzetiségi örökség, a betyárság hagyományköre,népi szokásrend, viselet Szőregen(Szőreg és népe),a deszki major népe, ráolvasások, archaikus nép gyógymódok a Maros mentéről,a drávaszögi és szlavóniai népszokások is megjelentek.  Feldolgozásait, jelentős oktatási rendszerbe integrálta.

A vallásnéprajzon, néphiten, szokásokon, a népi alakok elemzés perspektíváin túl, az eredetmondák élmény intenzitásának feltárásán, és mondaterminológiai elemek  tiszta fogalmak világában megragadott meghatározásain dolgozott.