Balogh Bence megreformálná a Belváros és a város kapcsolatát

A 10-es választókörzet Szeged egyik legfontosabb városrésze, több változásra is szükség van

Szeged belvárosában nem egyszerű képviselőként dolgozni, mivel ez az a városrész, amit mindenki használ, vagy éppen a városba érkező látogató biztosan lát. A körzet Fidesz-KDNP képviselőjelötje, Balogh Bence áll a feladat elé és megválasztása esetén gyors és a mindennapokat megkönnyítő változtatásokat tervez.

Balogh Bence fiatal férjként, fiatal vállalkozóként és rövidesen édesapaként él Szegeden. Úgy véli, hogy a városban rengeteg kisebb-nagyobb feladat van, aminek az elvégzése után az itt élők mindennapjai lesznek könnyebbek és egyszerűbbek. Azért vállalta a Fidesz-KDNP felkérést, hogy induljon el a szegedi 10-es választókörzet jelöltjeként, mert motivált abban, hogy segítsen a várost valódi fejlődő pályára állítani.
A család tisztelete
Különleges szerepet tölt be a család Balogh Bence életében ezekben a hetekben. Feleségével első gyermeküket várják, így a választási kampány mellett is akad feladata bőven. „Természetesen nagy az izgalom, örömmel készülünk a szülői feladatokra. Az, hogy ma egy fiatal házaspár bátran és nyugodt szívvel gondolkodhat a családalapításon az köszönhető a kormány családbarát politikájának. Évről-évre érkeznek azok a törvények és határozatok, amelyek megkönnyítik a fiataloknak a családalapítást, elég ha az adókedvezményekre, vagy az otthonteremtési programra gondolunk. Mivel én egy családi vállalkozásban dolgozom, így azt is a saját bőrömön tapasztalom, hogy vállalkozóként mennyire kedvező környezetben dolgozhatunk, a munkának becsülete, aminek végeredményeként szintén a családok élvezhetik a végeredményét- fejtette ki Balogh Bence.
Folyamatos kapcsolat a polgárokkal
Nem túlzás állítani, hogy a 10-es választókörzet Szeged kirakata, a belvárost és Rókust öleli fel. Mivel minden szegedi nap, mint nap használja a városrészt, a városba érkező vendégek pedig az itt tapasztaltak alapján ítélik meg a várost.
A választási kampányban a városvezetés felújított néhány utat és járdát. Előtte évekig nem foglalkoztak ezzel, hagyták lepusztulni. Amennyiben bizalmat kapok a választóktól, legfontosabb céljaim egyike az utak, járdák állapotának szakszerű felmérése és teljes körű felújítása
- mondta lapunknak a képviselőjelölt.
Balogh Bence úgy véli, hogy meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy folyamatosan kapcsolatban lehessenek a polgárokkal.
Ciklus közepéig szeretnék bevezetni egy olyan bejelentési felületet, csatornát, amely által mindenki számára egyszerűbbé, átláthatóbbá tenném a kérdések feltevését, a problémák bejelentését, és amelyen nyomon tudná követni, hogy az általa feltett kérdés, tett bejelentés milyen stációban tart aktuálisan. Meg kell reformálni a város és a belváros kapcsolatát
- vázolta elképzelését a képviselőjelölt.

Elhanyagolt területek
Bármilyen furcsa, de Szeged egyik leginkább elhanyagolt és a szegediek szerint napi veszélyt jelentő része a Mikszáth Kálmán utca, Mars tér környéke. „A Bartók tér felújítása kevés ahhoz, hogy megoldódjon a probléma, a kéregetők, a hajléktalanok okozta problémára ez nem válasz, ahogy arra sem, hogy hatalmas kosz van az utcákon. De ide sorolhatom a körzetből a Dózsa pálya környékét is, vagy akár a Centrum gödör problémáját is.
A választóktól azt az információt kaptam, hogy ezekről a területekről folyamatosan jelzéssel éltek a képviselőjük és az önkormányzat felé, de egy-egy látszatintézkedések, vagy még az sem történt. Ez tarthatatlan, itt is azonnali változásra van szükség
- mutatott rá a képviselőjelölt.
Névjegy
Balogh Bence Szegeden született, 26 éves Nős, feleségével első gyermeküket várják. Végzettsége szerint elektronikai technikus és PLC programozó, de több, a vállalkozáshoz szükséges végzettséggel is rendelkezik. Édesapjával közösen vezetik dinamikusan fejlődő energetikai családi vállalkozásukat.
