Múltidéző: egy családi fényképalbum kincsei

A modern technika ma már lehetővé teszi, hogy életünk minden pillanatát akár fényképben, akár videóban dokumentáljuk. Hatvan évvel ezelőtt egy fényképezőgép kincsnek számított, mivel kevés embernek volt, ráadásul a képek a kevéssé tartós papíron maradtak fönn az utókornak, egy-egy családi album kincseket rejt. A mi családunkban is találtunk ilyen kincseket.

Ha nagymamám testvére, Tóth József a mai korban élne, akkor egészen biztos remek fényképekkel lenne tele a közösségi oldala. Ő 1933-ban született, a Textilgyárban dolgozott művezetőként, és a Textilipari Technikumban volt oktató. Már fiatalon vett egy fényképezőgépet és fényképezett mindent, igazi hobbi fotós volt. Fotózott családi eseményeken, autóval bejárta Európát, ott is készültek a képek, de volt, hogy csak a városban sétálva fényképezte a Szeged mindennapjait. Emlékszem, hogy gyerekként, a nyolcvanas években, mekkora csoda volt, amikor egy-egy kirándulása után anyukájához, aki nekem a dédnagymamám, feljött és albumba rendezett képekkel mesélte el merre járt a nagyvilágban. Családjának köszönhetően most egy igazán rendkívüli album képeiből osztunk meg néhányat. A fotók az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején készültek Szegeden.

A felvonulások kora

Ebben az időben az állami ünnepek kötelező programja volt a felvonulás. Például május 1-én a tanulók, dolgozók közösen vonultak fel Szeged belvárosában. Ezeken a képeken a Hámán Kató Általános Iskola, a mai Szegedi Alsóvárosi Általános Iskola diákjai vonulnak, a Dugonics téren.

A szegedi gyárak dolgozóinak is „kötelezően ajánlott” volt felvonulni, a képen a Textilgyár különítménye sétál a Kárász utcán.

A felvonulók transzparensein megjelentek a kor jelmondatai, amolyan politikai üzentképpen.

A felvonulás központja a Széchenyi tér sétányán felállított emelvény volt, ahol az éppen aktuális politikai jelmondat alatt a város vezetői integettek a felvonulóknak, sőt az is előfordult, hogy egy, az országos politikából ismert vendég is érkezett integetni.

A belvárosi Tisza part korabeli arca

Mai szemmel nézve meglehetősen szokatlan, hogy a Roosevelt téren állva, a híd felé nézve egy villamos zötyög át a Belvárosi hídon. A Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1968. június 4-én döntött a vonal megszüntetéséről, amelyet fejleszthetetlennek és a teljesítőképesség határán lévőnek nevezett. A forgalmat az 5-ös vonalon 1969. január 31-i üzemzárással beszüntették, a nagy lakossági tiltakozás ellenére. Természetesen a híd alatti rész is más képet mutatott akkor még.

Ugyanígy szokatlan képet fest a mai Huszár Mátyás rakpart és a Stefánia. A kép inkább vadregényes, mintsem városias. Az árvízi védekezésre épített gátat, a lépcsősorokat később, a hetvenes években építették át, akkor történt meg a parkosítás is. A mai mobilgátat és a felújított parkot pedig néhány éve adták át.

Esőbeálló a Dugonics téren

A Dugonics téren, a Kálvária sugárút, Tisza Lajos körút sarkán álló építmény ma már nem eredeti funkciójában és formájában látható. Ez, a Tisza Lajos körúti villamosforgalom megújítása előtt még a 3-as villamos végállomásának esőbeállója volt. A villamos forgalma igényelte is ezt, hisz több nagy gyárat és a Belvárosi temetőt is érintette a vonal.

Egy legendás étterem emléke

A Búbos étterem és presszó a Mérey utcában állt. Azon a részen végig, a Mars térhez közel, ahol később kerékpárszaküzlet, gyógyszertár, ABC volt. Nevét az étteremben felállított búbos kemencéről kapta. Nagyon menő étterem volt. Később inkább az egyik leghangosabb szegedi késdobáló lett, majd bezárt. Néhány év ismét egy színvonalas vendéglátóhely működik az épületben, a patika ma is üzemel.

Motoron a belvárosi mozi igazgatója

A fényképek készítőjének édesapja, nekem a dédnagyapám, idősebb Tóth József 1953-től tizenkét évig az akkori Szabadság, mai Belvárosi mozi igazgatója volt. Bármikor mentünk oda moziba, édesanyám és nagymamám is büszkén mesélt arról az időről, ráadásul tárgyi emlékek, dedikált színészfotók, ma már igen értékes moziplakátok maradtak a családnál. A képen a mozi igazgatója a munkahelye előtt.

Ezen a képen pedig egy motor mellett. Ezt a fotót én is meglepve nézegettem, mert nem tudtam, hogy dédnagyapám motorozott, ahogy később a fiai is, aki a fotóalbumokat a legtöbbször egy kismotoron hozta megmutatni nekünk a Hajnóczy utcába.

Köszönöm a képek digitalizálását unokatestvéremnek, Monostori Andrásnak, és Tóth Erzsébetnek, a fényképeket készítő lányának, hogy megőrizte a családnak, és most már Önöknek is.