Szeged

Így utazhatunk mától vonton és buszon

Így utazhatunk mától vonton és buszon

Minden egy helyen, amit az új tarifarendszerről tudni kell, a rendszeresen ingázók tízezreket spórolhatnak

Kibédi Péter
2024. március 1., péntek
Így utazhatunk mától vonton és buszon

Évtizedek óta nem változtatták meg, ésszerűsítették olyan szinten a tömegközlekedést, mint ahogy az a mi naptól érvényes tarifarend szerint történt.

Több tízezer forint marad a magyar családoknál az új tarifarendszernek köszönhetően

A MÁV-Volán csoport követhetőbb kedvezményrendszerrel teszi olcsóbbá a közlekedést, ráadásul nem csak a vasúton. Helyközi buszokon, sőt, két vidéki városban is érvényes lesz a vármegye- és országbérlet, valamint 24 órás napijegy. Mától a korábbi 15 bérletkonstrukcióból kettő marad, a tavaly bevezetett vármegye- és országbérlet, a 65 kedvezménytípust pedig húszra észszerűsítik. Az új rendszerben a 14 év alattiak és a 65 év felettiek díjmentesen, a 14-25 év közöttiek pedig félárú jeggyel utazhatnak mától. 

Ez közel 4 millió ember számára teszi olcsóbbá, egyszerűbbé és hozzáférhetőbbé a MÁV-Volán járatait, havonta akár több tízezer forintos megtakarítást is eredményezhet a családoknak.

Elindult egy tájékoztató weboldal is: az ujtarifa.hu, amely gyakorlati példák, infografikák segítségével mutatja meg, magyarázza el a változásokat. Azt is megmutatja egy-egy viszonylaton mennyit tudnak spórolni az új tarifarendszerrel a tömegközlekedés résztvevői.

Főbb kedvezmények a MÁV-Volán járatain március 1-től

  • Az új tarifarendszerben a 14 év alatti gyermekek és a fogyatékkal élők is díjmentesen, azaz ingyen utazhatnak a helyközi közlekedésben, mint a nyugdíjasok vagy a nyugdíjszerű ellátásban részesülők.
  • A 14 és 25 közötti fiatalok mellett a közalkalmazottak (például a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók, a tűzoltók)  50%-os kedvezménnyel vehetnek menetjegyet.
  • Vármegye24: a 24 órás jegy ára 999 Ft, érvényes a MÁV-start, a MÁV-HÉV, a GYSEV és a Volánbusz (kék és sárga) helyközi járatain.
  • Magyarország24: a 24 órás jegy ára 4999 Ft, érvényes a MÁV-start, a MÁV-HÉV, a GYSEV és a Volánbusz (kék és sárga) helyközi járatain. Azaz például Szeged és Budapest között az eddigi 6820 Ft helyett 4999 Ft lesz a menettérti jegy, ha valaki egy napon belül járja meg az oda-vissza utat.
  • A szülők és a velük együtt utazó legalább 3 saját gyermek díjmentesen utazhat a korábbi 90 százalékos kedvezmény helyett. A helyjegyköteles vonatokra helyjegy váltása szükséges.
  • Március elsejétől ugyanakkor díjmentesen vehetik igénybe a helyközi közlekedést a fogyatékkal élők és tartós betegek, valamint kísérőik és az ellátottak utazási utalványával rendelkezők. 
  • Az új tarifarendszer részeként március 1-jétől a vidékről ingázók az országbérletükkel a fővároson belül, a BKK járatain is utazhatnak, az agglomerációból ingázók pedig a Pest-vármegyebérletükkel is használhatják a budapesti buszokat, trolikat és metrókat-fontos tehát, hogy ez utóbbi kedvezményt a Csongrád-Csanád vármegyebérlettel rendelkezők nem vehetik igénybe
  • A 30 napos vármegye- és országbérlet Budapest, Esztergom és Zalaegerszeg helyi járataira is érvényes. (Az adott város adott vármegyéjében az ottani bérlettel). Szegeden az országbérlet mellé, egyszerűen, a vásárlásnál a menüből kiválasztva lehet bérletet váltani a tömegközlekedésre.

Az ujtarifa.hu kiemelte azt is, hogy a 24 órás, országos jeggyel a helyjegyköteles vonatokon is lehet utazni, de csak külön megváltott helyjeggyel, a Vármegye24 napijeggyel azonban csak olyan vonatokon lehet utazni, amelyekre nem kell helyjegy. Ugyanakkor, ha egy InterCity vonat feláras és nem feláras kocsikkal is közlekedik, úgy a felármentesen igénybevehető kocsikban és szakaszokon a vármegyebérlet és Vármegye24 napijegy is használható, azaz Szegedről Budapestre a másodosztályú gyorsvonati kocsikba lehet felszállni vele. Ha egy helyjegyköteles vonatot az út felármentes szakaszán venné igénybe valaki, akkor is utazhat a vármegyebérlettel és Vármegye24 napijeggyel is lehet utazni.

Kedvezmények és jogosultságok

Fontos tudni, hogy a menetjegyeknél március 1-jétől megszűnik a 90; a 33 és a 20 százalékos kedvezménykulcs, így – a teljesárú és a díjmentes változat mellett – kizárólag az 50 százalékos kedvezményt adó menetjegyek maradnak meg. Az ország- és vármegyebérletek esetében azonban nincsen ilyen félárú változat. Bérletekből kizárólag teljesárút vagy – jogosultság esetén – 90 százalékos kedvezményt adó változatot lehet vásárolni. Az új rendszerben nem lesz szükség többé bonyolult igazoló dokumentumokra, pecsételni való űrlapokra vagy - az életkort igazoló okmányon kívül –  külön fényképes igazolványokra: minden 14 év alatti és 65 év feletti utasunk díjmentesen, minden 14 és 25 év közötti utasunk pedig félárú jegy igénybevételével utazhat. Ezzel a családok utazása nemcsak egyszerűbbé, de olcsóbbá is válik, mint korábban. A MÁV app mobilalkalmazást az új díjtermékekkel való utazás megtekintéséhez, azok megvásárlásához frissíteni kell március 1-je után.

Összefoglaló táblázat a változásokról



 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.