Városrészek: Felsőváros, a vizek hazája
A szegedi hajósok a Fekete-tengerig is elhajóztak
Mint a legszögedibb szögedi, Bálint Sándor fogalmazott, Felsőváros a vizek hazája volt. A szabályozás és feltöltés előtt a Tisza sok mellékága folyta körül. Ereinek, tavainak, tankáinak, réveinek és fokainak ma már nem tudjuk teljes számát. A szabályozás előtt volt időszak, amikor Tápéról csak ladikon, tutajon lehetett megközelíteni a várost. A Szillér, Annusér, Jánosér, Kemös, Tápaiér, Ásvány, Bencfa észak, északnyugat felől, Tápé tájáról folytak a Tiszába, helyesebben Kistisza néven emlegetett mellékágába, amelynek medre a mai Kis-Tisza és Maros utca volt. Valahol a mai Pick Aréna táján szakadt ki a folyóból és a vár körül folyt ismét bele. Több kisebb híd is ívelt át rajta. Hogy ezek miből épültek, nem tudjuk. Részei közül már a XVIII. századból ismeretes a Kéri Kata luka, másként Kéri Kata köze. Valahol a mostani Zsótér utca táján folyt a Tiszába.
A Sándorréve néven is emlegetett Kistiszára hajók is bejártak, kikötöttek és teleltek.
Felsőváros szigetségei közül egyedül az Epörjes neve ismeretes a mai Petőfitelep délkeleti részén. A Tisza felsővárosi partrészei közül legnevezetesebb a régebben Sárgapart, Sárgaszirt néven is emlegetett Sárga, ahol egykor vízimalmok is őröltek. A XX. században pedig parti üdülőhellyé vált.
A felsővárosi Kistiszapart és Nagytiszapart volt Szeged víziforgalmának évszázadok óta a fő helye. A sószállítás még az Árpád-kor elejére nyúlik vissza. Csak a vasúti közlekedés sorvasztotta el. A sórakodást lajmás, szamár, lukmájér néven emlegetett sóhordó munkások végezték, akik sokáig a várban őrzött rabokból kerültek ki.
Mérhetetlen jelentősége volt a faúsztatásnak is, ami Felsőváros hajó- és malomépítő iparának, a super mesterségnek a Kopasz, Terhes, Ökrös és más családokban való virágzását teremtette meg. Hasonló hírrel dicsekedhetett a zsindely vágó, talicskás, kocsigyártó, ács és asztalosipar. E fabőség magyarázza a napsugárdísz páratlan szépségben és változatokban való feltűnését is a szegedi parasztházakon.
A Szegeden készült fahajóknak tetszetős formájuk és célszerűségük miatt nagy keletük volt az egész országban. Hajóácsaink a superplacc néven emlegetett hatalmas parti térségeken dolgoztak. Ilyen volt a mostani Római körút végződésénél, a gyermekklinika helyén, továbbá az újszegedi parton. A rönkök deszkává formálásának helye a gőzfűrész elterjedése előtt a fürészölő gödör volt. Föléje embermagasságban állvány került. Erre fektették a fűrészelendő törzset. A munkát négy, esetleg csak két ember végezte. Egyik felük az állványon, a másik pedig lent a gödörben. E műveletnek szemléleti maradványa magyarázza a magát ok nélkül nagyratartó, balgán dicsekvő emberre mondott gúnyos megjegyzést: fölül húzta az apja a fürészt.
A régi szegedi vízenjárók a Tiszán Szegedtől Szolnokig, ha a vízállás engedte: Tokajig, a Maroson Nagylakig, néha Aradig, a Körösön Gyomáig hajóztak. A gabona-, sószállításra a Tisza, majd a Száva vizén Sziszekig, a Dunán Pestig, Győrig vállalkoztak. Eljutottak azonban Bécs, Linz, Regensburg városáig is, lefelé pedig egészen a Fekete-tengerig.
Sokat emlegették régebben Ábrahám József szegedi hajósembert, aki az 1830-as években a Vaskapun először jutott át rakományával veszély nélkül.
A régi felsővárosi hajósgazdák, főleg a Zsótérok, Kopaszok, Tombáczok és mások, bőggőshajó, gabonás néven emlegetett levontatta fahajóikon vállalkoztak a Temesköz, Csanád, Békés, részben a futóhomok gabonájának Titelen, Ferenc-csatornán át való továbbítására. Szállítottak azonban sót, szegedi vízimalmokban őrölt lisztet, szalonnát, cserzett bőrt, dohányt is. Hazatérőben Piszkén mészkövet rakodtak, amelyet itthon égettek ki. Szobról kövező anyagot hoztak. A Száván járó hajóink szlavóniai cserfával tértek haza. A szegedi Tiszának ez a nagy gabonaforgalma tette lehetővé a vízimalom-ipar, továbbá a helyi kenyérsütögetés kibontakozását is.
