Dr. Fülöp László: Szegednek nincs víziója

Élhetőbb várost szeretne Szegedből csinálni a polgármesterjelölt

A Délmagyar Podcast vendége volt Fülöp László, a Fidesz és a KDNP szegedi polgármesterjelöltje.

A Délmagyar újságírója, Suki Zoltán több, Szeged mindennapját érintő témáról kérdezte a lap podcast sorozatának legújabb részében a jelöltet. Fülöp László elmondta, hogy úgy látja, hogy a város vezetésének nincs víziója, nem tudja, hogy honnan, hova akar eljutni, élhetőbb várossá alakítaná Szegedet.
A polgármesterjelölt kifejtette, hogy más magyar nagyvárosokkal, például Debrecennel és Miskolccal szemben a város vezetői nem vállalják az egészséges kockázatot, így csak kis lépésekben tud fejlődni Szeged. Ennek egyik következménye, hogy az iparűzési adok növekedésében a sereghajtók között kullog a város. Fülöp László kifejtette, ahhoz, hogy ez változzon, változtatni kell a szemléleten. Úgy véli, az ipari parkot növelni kell majd, és kiemelten kell figyelni a kisvállalkozókra is.
Ha nyerek, akkor létrehozunk a polgármesteri hivatalban egy pályázatíró irodát, ahol teljesen ingyenesen segítenek a kisvállalkozásoknak, hogy minél több pályázatot benyújthassanak
– jegyezte meg.
A BYD gyár kapcsán a polgármesterjelölt rávilágított arra, hogy a következő években a cég Szegedről látja el egész Európát elektromos autókkal.
Ez a gigaberuházás elsősorban rengeteg munkahelyet teremt Szegeden, és az a szándék, hogy minél több magyar munkaerőt alkalmazzanak. Számítunk a környező vármegyék lakosaira is ebben, de természetesen a vajdasági magyarokra is
– fejtette ki Fülöp László.
A félórás beszélgetésben, szóba került a harmadik híd sorsa, a szegedi közlekedés, illetve a város és az egyetem kapcsolata is.
A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg.
