Sport

Vízilabda: agresszív játékkal készülnek a szegedi lányok az Eger ellen

2014. február 25., kedd
Vízilabda: agresszív játékkal készülnek a szegedi lányok az Eger ellen
lengyelanett_szeged_dfve_mj-11

Szerda este az eddig veretlen, száz százalékosan menetelő, listavezető Eger együttesét fogadják a szegedi női vízilabdások a SZUE-ban.

A jelenleg az OB I-es tabella 6. helyén tanyázó Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem egysége szerda este 17.30-tól az újszegedi SZUE-ban az eddigi 9 meccséből 9-et nyerő, bajnoki címvédő Eger egységét fogadja. A szegedieknél a múlt héten edzőváltás történt, a munkahelyi elfoglaltságai miatt lemondó

Lakó Gábort

a fiatal Major Levente váltotta

a kispadon. Az új edző vezérletével vívták meg a megyei rangadót Dalmády Szandráék legutóbb szentesen, s derekasan helytállva a sokkal esélyesebb rivális otthonában,

12-9-es vereséget szenvedtek

. "Nagyon szimpatikus a csapat, első benyomásaim alapján nagyon jó a lányok hozzáállása is, és biztos vagyok benne, hogy ez a váltás jót fog tenni a szereplésünknek is. Szentesen remekül küzdöttünk, s az előzmények ismeretében a végeredménnyel elégedettek lehetünk, a mérkőzésen mutatott játékunk alapján a három gólos különbség reálisnak mondható" - összegezte első tapasztalatai a szegedi női vízilabdacsapat élén Major Levente. "A szerda esti Eger elleni nehéz meccs kapcsán azt mondtam a lányoknak, hogy agresszíven, a szentesi találkozón mutatottnál keményebben kell kiállniuk és harcolniuk. Nem mi vagyunk az esélyesek a még pontot sem vesztő egriek ellen, de mi vagyunk itthon, s ők utaznak hozzánk - mi csak nyerhetünk ezzel a mérkőzéssel!" - szögezte le határozottan a korábban az SZTE EHÖK SE OB II-es gárdáját irányító szakember, aki játékosként a Szegedi Vízipólósuli csapatát is erősíti. Megjegyezte, kisebb sérülések, betegségek adódtak a héten, de komolyabb szerencsére nincs, az alakulatban mindenki hadra fogható. A tréner bízik benne, hogy a sok edzés a csapatban még inkább felerősíti az akaratot.

Az Eger elleni cseppet sem egyszerű mérkőzést szerda este 17.30-tól rendezik az újszegedi SZUE-ban, a találkozót a SZEGEDma.hu élőben közvetíti!

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.