Tűzesetek és műszaki mentések adtak munkát tűzoltóinknak

Péntektől vasárnapig számos alkalommal riasztották a tűzoltókat - derül ki a Katasztrófavédelem közleményéből.
Pénteken délután Szegeden, a Csertő utcában egy kétszintes lakóház tetőszerkezete kapott lángra. A helyszínre két szegedi hivatásos egység érkezett, akik megfékezték a lángokat. Személyi sérülés nem történt. A késő esti órákban Hódmezővásárhely – Batidán egy tanya udvarán csaptak fel a lángok: egy fészer, illetve összehordott szemét égett, mintegy 50 négyzetméteren. Csongrádon is egy tanyán keletkezett tűz. Ott villanyóra-szekrény gyulladt ki, és az épület tetőszerkezetébe is belekaptak a lángok, de a csongrádi tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően a tető csak alig egy négyzetméteren égett. Vasárnap este Szegeden, egy Bartók téri lakásban tűzhelyen felejtett étel kapott lángra. A szegedi tűzoltó egység kiérkezésére a lakók eloltották a tüzet. Ezzel egy időben szintén Szegeden, a Szondi utcában egy személygépkocsi hajtott árokba, forgalmi akadály képezve. A szegedi tűzoltók egy gépjárműfecskendő segítségével vontatták vissza az úttestre. Kevéssel este kilenc óra előtt két hódmezővásárhelyi gépjárműfecskendő és egy vízszállító gépjármű oltott el egy hódmezővásárhelyi tanyán keletkezett tüzet. A helyszínen körbálás lucerna égett, egy fő könnyebb füstmérgezést szenvedett. A tűz keletkezési okának kiderítésére tűzvizsgálati eljárás kezdődött, a Rendőrség bűncselekmény gyanúja miatt indított vizsgálatot. A hétfő hajnali órákban a 451. számú úton egy mezőgazdasági vontató borult fel. A jármű vezetője súlyos sérüléseket szenvedett.