Fuss egy kört a szegedi pólósokkal!


Immár harmadszor invitálja egy belső ligetkörre a mozogni vágyókat a szegedi férfi vízilabdacsapat csütörtök délután.
"A hőmérő higanyszála már a tavaszt idézi, s reméljük nem is tér vissza a fagyos-jeges téli klíma, szóval ideje mindenkinek kimozdulnia!" - közölte
Vincze Balázs
vezetőedző a Délmagyarország napilap és a szegedi férfi vízilabdacsapat által három esztendeje életre hívott kezdeményezés kapcsán a SZEGEDma.hu-val. "Idén más üzenete is van a harmadik éve megrendezendő ligetfutásunknak amellett, hogy készülünk a szombati szentesi mérkőzésünkre, s hogy szeretnénk minél több embert megmozgatni a tavasz beköszöntével: névadó szponzorunk kiválásával összefogásra van szükségünk, ennek egyik legegyszerűbb módja a sportolókat és a sportolni vágyókat egységbe kovácsolni. Erre pedig a legegyszerűbb eszköz a futás, amihez semmi más nem kell, csak egy melegítő és egy pár sportcipő. Aki ezen részt vesz az számunkra és a nyilvánosság számára is kifejezi, hogy számára fontos a vízilabda és a szegedi vízilabdacsapat is" - tette hozzá a Szeged VE sikerkovács trénere. A korábbiakhoz hasonlóan csütörtök délután 17 óra körül egy közös bemelegítéssel indul a program, majd 17.15-kor nekivágnak a belső, nagyjából egy kilométeres futókörnek a pólósok, a csatlakozó sportolók és mozogni vágyók. A főszponzor nélkül maradt, világsztárokat soraiban tudó csapatért való összefogás jegyében már számos szegedi sportegyesület jelezte részvételi szándékát a futáson, így hagyományosan ott lesznek a Naturtex-SZTE-Szedeák férfi, és a Szeged KE női kosarasai, a Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem női pólósai, de csatlakozott a kezdeményezéshez a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának vezetése és utánpótlása, a Szeged Box Club, a Haász SZUE, a Titán TC atlétái,
Nagy Péter
olimpikon súlyemelő is. Emellett a futáshoz
Bohács Zsolt
és
B. Nagy László
szegedi országgyűlési képviselők is csatlakoznak.