Felfüggesztett fogház a kelebiai kislányt elgázoló nőnek

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla büntetőtanácsa a halálos közúti baleset okozásának vétsége miatt T. Tímea ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék, mint II. fokú bíróság ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 8 hónap, egy év próbaidőre felfüggesztett fogház és 2 év közúti járművezetéstől eltiltás lett. A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.
A Kiskunhalasi Járásbíróság 2013. március 13-án kimondott ítéletével
T. Tímea
vádlottat felmentette az ellene halálos közúti baleset okozásának vétsége miatt emelt vád alól. Az I. fokú ítélet szerint a vádlott 2009. július 23-án 17:10 órakor Kelebia belterületén, az Ady Endre utcán az országhatár irányába a megengedett 50 km/h sebesség helyett mintegy 72-81 km/h sebességgel haladt autójával. Ugyanekkor a Kosztolányi utcában kerékpározott
C. L.
11 éves sértett az édesanyjával és a testvérével, akik szintén kerékpárral voltak. A sértett a kihelyezett "Elsőbbségadás kötelező!" tábla és édesanyja figyelmeztetése ellenére, kellő körültekintés nélkül, folyamatosan haladva behajtott az Ady Endre utcára. A vádlott ezt mintegy 41,6-44,6 méter távolságból észlelte, ezért fékezte és balra kormányozta a járművét, de ennek ellenére mintegy 51-59 km/h sebességgel a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávban elütötte a kislányt. A baleset következtében a sértett a folyamatos kórházi kezelés ellenére 2009. augusztus 22-én meghalt. A baleset azért következett be, mert a sértett megszegte a KRESZ szabályait. KRESZ szabály sértett a vádlott is, de ez nem állt okozati összefüggésben a balesettel, mert a szakértők egybehangzó véleménye alapján a bíróság megállapította, hogy a veszélyhelyzet észlelésekor a vádlott az útvonalra engedélyezett haladási sebesség esetén is féktávolságon belül volt a sértettől, így a baleset az autó megengedett sebessége mellett is bekövetkezett volna. A bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a baleset kizárólag a sértett szabályszegése miatt következett be, ugyanis az útkeresztezésben láthatta és felmérhette a vádlotti gépkocsit, ennek ellenére kellő körültekintés, lassítás nélkül, úgy haladt a vádlott járműve elé, hogy a művelet veszélyességéről nem győződött meg. Ez alapján a bíróság a vádlottat az ellene emelt vád alól felmentette. Ügyészi fellebbezés folytán került az ügy a Kecskeméti Törvényszékre, amely 2013. szeptember 25-én megváltoztatta az I. fokú bíróság döntését, és a vádlottat 8 hónap fogházra és 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását egy év próbaidőre felfüggesztette. A vádlottat elmarasztaló ítélet indoklása szerint a vádlott sebességtúllépésben megnyilvánuló KRESZ szabálysértése közvetlen okozati összefüggésben volt a sértett halálát okozó balesettel, ugyanis mennyiben a vádlott a megengedett sebességgel vezeti autóját, és a lassító fékezés felső határát elérő, vagy azt alig meghaladó lassulást eredményező fékezést alkalmaz, megállíthatta volna a járművét az ütközés előtt. Mivel a bűnösség megállapítása tekintetében az I. és a II. fokú bíróság egymással ellentétes következtetésre jutott, megnyílt a III. fokú eljárás lehetősége. Ezzel élt is a vádlott és védője, felmentés érdekében fellebbezést nyújtott be az elmarasztaló ítélet ellen, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára, amely a II. fokon hozott ítéletet helybenhagyta.