Szilveszteri vita torkollott tragédiába Szegeden

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást B. Antalné 62 éves szegedi lakos ellen - adta hírül a police.hu.
A rendelkezésre álló adatok szerint az asszony december 31-én 17 óra 30 perc körüli időben a Csaba utcai lakásukban összevitatkozott 65 éves férjével. A vitát dulakodás követte, melynek hevében a gyanúsított felkapott egy kést és megszúrta a férfit. A szúrás következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette. A terheltet az intézkedő rendőrök elfogták, előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók
B. Antalnét
2013. december 31-én őrizetbe vették és indítványozzák előzetes letartóztatásának kezdeményezését.