Négyen törtek be a vásárhelyi pizzériába


A betörés után autókat tört fel a társaság egyik tagja Hódmezővásárhelyen - írja a police.hu.
2014. január 23-án reggel érkezett bejelentés arról, hogy ismeretlenek betörtek az egyik hódmezővásárhelyi pizzériába. Televíziót, szeszes- és üdítőitalokat, valamint más értéktárgyakat vittek el. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói 2014. január 24-én délután előállították
G. Bencét
és három társát, akik beismerték a bűncselekmény elkövetését. A házkutatások során a rendőrök lefoglalták a lopott televíziót. A nyomozás során az is kiderült, hogy a betörést követően a 21 éves fiatalember négy autót feltört a Kaszap utcában. Értéket nem vitt el. A vásárhelyi rendőrök lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást a csapat ellen. G. Bencét kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.