Kézilabda: Ilyés a csapatkapitány, cél a legjobb nyolc az Eb-n


A hivatalos célkitűzés szerint a legjobb nyolcba kell jutnia a soraiban hat szegedivel felálló magyar férfi kézilabda-válogatottnak a vasárnap kezdődő dániai Európa-bajnokságon.
Mocsai Lajos
szövetségi kapitány a csütörtöki sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a nehéz sorsolás és a sérültek miatt a csapatnak ehhez erőn felüli teljesítményre lesz szüksége. "A magyar válogatott a nemzetközi élmezőnynek azon hat válogatottja közé tartozik, amely az elmúlt időszakban minden világeseményen részt vett" - emlékeztetett a 17. világversenyére készülő szakember, hozzátéve, a mostani tornára mindössze két hetet gyakorolhatott együtt a gárda, noha az olimpia előtt például 132 napot edzett közösen. Mint mondta, feladatát nehezíti, hogy kilenc különböző klubból érkeznek a játékosok a nemzeti csapatba, ennek ellenére nem vesztett az ambícióiból a szakvezetés. Hozzátette: nagyon fontos, hogy a gárda továbbjusson a csoportból, egy esetleges kiesés ugyanis erős ellenfelet is a csapat útjába sodorhat a világbajnoki selejtező során. Jelezte, hogy várhatóan hatalmas lesz a nyomás a magyar együttesen, mivel a két skandináv ellenfél, azaz az izlandi és a norvég csapat gyakorlatilag hazai környezetben játszhat majd, utóbbi szurkolói már több mint négyezer jegyet vásároltak a tornára. Mocsai Lajos a kerettel kapcsolatban elmondta,
Harsányi Gergely
- aki hamarosan apa lesz - nem utazik el a csapattal, helyére
Szalafai Gábor
került a keretbe.
Vetési Ivá
n, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke hangsúlyozta, a magyarokra már a csoportkörben rendkívül nehéz feladat vár. "A válogatott két évvel ezelőtt, az Eb-n és a londoni olimpián is bravúrosan szerepelt, és úgy gondolom, most is képes lehet erőn felül teljesíteni" - nyilatkozta.
Az MKSZ a kontinensviadal megnyerése esetére 15 millió forintos prémiumot helyezett kilátásba. Az ezüstérem 13, a bronzérem 11, a negyedik hely 10, az ötödik 8, a hatodik 7, a hetedik 6, a nyolcadik pedig 5 millió forintot ér. Harsányi kimaradásával újra csapatkapitánnyá lépett elő
Ilyés Ferenc
. A Pick Szeged visszatérője hangsúlyozta: a játékosok már lezárták magukban, hogy sérülése miatt ezúttal nem tarthat velük
Nagy László
, és csapatként küzdve igyekeznek majd jó eredményt elérni.
Simicskó István
sportért felelős államtitkár elmondta: bízik benne, hogy nagyon jó menetelést láthatnak majd a szurkolók a csapattól. Emlékeztetett rá: 2014 a kézilabda éve lehet, ugyanis többek között Budapesten rendezik majd a női Bajnokok Ligája négyes döntőjét, valamint a decemberben következik a horvátokkal közös női Európa-bajnokság. A magyarok Aalborgban vasárnap a spanyolok ellen kezdenek a csoportkörben, aztán az izlandiakkal és a norvégokkal találkoznak. A kvartettből az első három jut a középdöntőbe, amelynek összecsapásait Herningben rendezik majd. Az Európa-bajnokság első három helyezettje - amennyiben a vb-címvédő Spanyolország dobogós, akkor a negyedik is - kijut a jövő évi katari világbajnokságra. A kontinensviadal további 12 csapata pedig - kiegészülve az előselejtező öt legjobbjával és a német válogatottal - júniusban oda-visszavágós selejtezőpárharcban harcolhatja ki a részvételt.
A magyar válogatott kerete:
kapusok:
Mikler Roland (Pick Szeged), Tatai Péter (Pick Szeged)
jobbszélsők:
Gulyás Péter (MKB-MVM Veszprém), Szalafai Gábor (B.Braun Gyöngyös)
jobbátlövők:
Ancsin Gábor (Pick Szeged), Mocsai Tamás (MKB-MVM Veszprém)
irányítók:
Császár Gábor (PSG Handball), Lékai Máté (Celje)
beállósok:
Schuch Timuzsin (MKB-MVM Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Csurgó), Zubai Szabolcs (Pick Szeged)
balátlövők:
Ilyés Ferenc (Pick Szeged), Nagy Kornél (Dunkerque), Putics Barna (VfL Gummersbach), Zdolik Bence (Balatonfüred)
balszélsők:
Iváncsik Gergő (MKB-MVM Veszprém), Vadkerti Attila (Pick Szeged), Varsandán Milán (B.Braun Gyöngyös)
