A Jobbik a családokat célzó plakátkampányt indított


A fiatalok után a családokat kívánja megszólítani a Jobbik új arculati plakátkampányával - jelentette ki Dúró Dóra, a párt szóvivője hétfőn, Budapesten újságírók előtt.
Az ellenzéki párt országgyűlési képviselője elmondta, a napokban országszerte mintegy ezer helyen jelennek meg a Jobbik plakátjai, amelyeken a "Jövőt nem lehet megállítani" szlogen olvasható egy hónapon át.
Dúró Dóra
emlékeztetett, a Jobbik novemberben olyan hirdetéseket helyezett ki, amelyekkel elsősorban a fiatalokat kívánták elérni. Hangsúlyozta, arculati kampányuk második szakaszában azt szeretnék bemutatni, hogy pártjuk a "média torzításaival szemben a magyar családok pártján áll". A Jobbik szóvivője szólt arról is, hogy a hirdetések kihelyeztetése közben elkerülték a multinacionális cégeket és "Simicska Lajos médiabirodalmát" is. Az MTI kérdésére válaszolva elmondta, plakátjaikon ezúttal is a Jobbik szimpatizánsai láthatók. Dúró Dóra közölte továbbá, hogy pártja február közepére tervezi választási kampánynyitó rendezvényét, amelyen programjukat is bemutatják.