Közélet

Földrengés volt Baranyában (FRISSÍTVE!)

2013. december 1., vasárnap
Földrengés volt Baranyában (FRISSÍTVE!)

Kisebb földrengés volt Baranya megyében vasárnap reggel, a földmozgás nem okozott károkat - tájékoztatta a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és az MTA CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-t.

A földrengés 7 óra 4 perckor történt, a szeizmológiai obszervatórium a korábbi tájékoztatást pontosítva azt közölte az MTI-vel, hogy a Versend térségében keletkezett földmozgás a Richter-skála szerint 3,2-as erősségű volt. A földmozgás epicentruma az intézmény honlapján látható térkép szerint Máriakéménd közelében volt. Az obszervarórium tájlékoztatása szerint a földrengést a lakosság érezte.

Kasza Anett

, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője közleményében azt írta, hogy a katasztrófavédelmi igazgatóság ügyelete Versendről, Szellőről, Szederkényből, Babarcról és Belvárdgyuláról kapott bejelentést, miszerint az emberek tíz másodpercig tartó rezgést észleltek. A szóvivő később azt közölte az MTI-vel, hogy telefonon beszéltek az érintett települések vezetőivel, akik azt mondták, hogy a földmozgás nem okozott károkat.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.