Megérkeztek a Fekete házba a váci múmiák + FOTÓK


„Rejtélyek, sorsok, múmiák” címmel nyílik kiállítás a Fekete házban, a váci Fehérek templomában talált múmiák közül tizenegyet állítanak ki Szegeden.
Huszonhat esztendős korában, gyermekszülés közben halt meg az a nő, akinek mumifikálódott maradványait is megtekinthetik a Fekete házban augusztus 15-én nyíló tárlat látogatói. „Post mortem császármetszést hajtottak rajta végre, hogy a csecsemő lelki üdvösségét megmentsék, vagyis megkeresztelték” – tudtuk meg
Pap Ildikótól
. A Magyar Természettudományi Múzeum antropológusa elmondta, a 17. században Vácra települt Domonkos rendiek Fehérek templomában tárták fel a kriptát egy felújítás során, ahol 1731 és 1838 közötti koporsós temetkezésből származó 264 természetesen mumifikálódott emberi maradványt, valamint további 40 személy csontmaradványát találtak a szakemberek 1994-ben. „A legfontosabb, hogy természetes módon mumifikálódtak, és a nagy leletszám is páratlanná teszi a gyűjteményt. A kaporsók is jó állapotban megmaradtak, látszik rajtuk a festés és a színezés, sok esetben a nevek is. A halotti, házasságkötési és keresztlevelek is nagy számban fennmaradtak, ennek köszönhetően a 264 maradványból 99 nem tudtak azonosítani” – közölte a szakember. Pap Ildikó portálunknak elmondta, a Fehérek templomába a középosztálybelieket temették egykor, az ő átlagéletkoruk 45 és 55 év közé tehető, ami magasabb, mint az akkori átlagnépességnek. „Annak ellenére, hogy TBC-s fertőzöttek voltak, nagyon kevés maradványon láthatóak például TBC-s púpok, csak a mikrobiológiai vizsgálatok során derült fény arra, hogy fertőzöttek voltak. A leletek közel 70%-ánál lehetett kimutatni a betegséget, de sokuk mégsem volt beteg” – tájékoztatott az antropológus. „A misztikum és a rejtély jellemzi majd ezt a tárlatot, hiszen ezek a múmiák szimbólumok. Párját ritkító, hogy természetes módon mumifikálódtak, másrészt arra is felhívja a figyelmet ez a kiállítás, hogy az élet véget ér valamikor. Ezért egy mementó is ez a tárlat” – fogalmazott
Medgyesi Konstantin
. A múzeum sajtóreferense elmondta, a Fekete házban készültek a váci múmiák megérkezésére, tudatosan próbálnak misztikus atmoszférát teremteni, befalazták a múzeum ablakait is, így egységes kiállítótér fogadja majd a látogatókat. Az augusztus 15-én nyíló kiállításon az elhunytak titkait, rejtélyes történeteit ismerhetik meg az érdeklődők a kriptát idéző, sejtelmes kiállítótérben.