Hétfőtől zsűrizik a Vásárhelyi Őszi Tárlat alkotásait


Hétfőn kezdődik a jubileumi 60. Vásárhelyi Őszi Tárlatra beadott hétszázötven mű zsűrizése.
Az esemény szünetében
Almási István
polgármester tart tájékoztatót a kortárs művészek országos seregszemléjének jelentőségéről, valamint a zsűri elnöke,
Nagy Imre
művészettörténész, múzeumigazgató a beérkezett pályaműveket és a válogatás szempontjait mutatja be sajtó képviselőinek augusztus 5-én a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában. Az eredetileg meghívásos, a gyakorlatban azonban szabad beadású tárlatra az idén több mint háromszáz alkotó küldte be munkáját, azzal a céllal, hogy megmérettesse magát az országban legrégibb múltra visszatekintő kortárs művészeti seregszemlén. A művészettörténészekből, valamint a különböző művészeti ágak képviselőiből álló szakmai grémium tagjai 750 műből választják ki azokat a darabokat, melyeket az október első vasárnapján nyíló kiállításon a nagyközönség is megismerhet.
A tizenkét tagú döntéshozó testület tagjai a hétfői napon egyenként szavaznak minden alkotásról, de az csak másnap dől el, hogy mely körülbelül kétszáz mű szerepelhet az őszi kiállításon. A zsűrizés második napján ismét előveszik és áttekintik a beválogatott anyagot, illetve ekkor döntenek a „nem elsőkörös továbbjutó” alkotásokról. A keddi napon eldől az is, hogy kik kapják a díjakat és munkajutalmakat, mely fiatal alkotó részesül művészeti ösztöndíjban, illetve ki veheti át a tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet, amellyel a hazai kiállítások között a legmagasabb összegű, nettó egymillió forintos jutalom jár. A bennmaradt művek listája a hét folyamán kerül nyilvánosságra a
honlapon, az elismerésben részesülők nevei viszont a megnyitóig titokban maradnak.
A 60. Vásárhelyi Őszi Tárlat zsűrijének tagjai:
Nagy Imre
múzeumigazgató, művészettörténész, a zsűri elnöke és a tárlat rendezője
Földi Péter
Kossuth-díjas és Tornyai-plakettes festőművész
Hegedűsné Dékány Magdolna
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város kulturális tanácsadója
Kéri László
Tornyai-plakettes festőművész
László Dániel
Tornyai-plakettes festőművész
Menasági Péter
szobrászművész
Pogány Gábor
művészettörténész
Probstner János
Ferenczy Noémi-díjas iparművész
Szabó Klára Petra
grafikusművész
Szabó Tamás
Munkácsy-díjas és Tornyai-plakettes szobrászművész
Szentandrási-Sós Zsuzsanna
művészettörténész
Tóth Károly
művészettörténész
