Sport

Labdarúgás: hétfőn véglegesedhet az NB II és az NB III mezőnye

2013. július 1., hétfő
Labdarúgás: hétfőn véglegesedhet az NB II és az NB III mezőnye
labdarugas_partjelzo_jatekvezeto_gs

Az MLSZ Versenybizottsága várhatóan hétfőn véglegesíti az egycsoportos NB II és a háromcsoportos NB III 2013/2014 évi csoportbeosztását. Sajnos az biztosnak tűnik, hogy megyénkben a következő idényben nem rendeznek NB-s bajnoki találkozókat.

Varga Sándor

, az MLSZ kommunikációs munkatársa a

szon.hu

érdeklődésére elmondta, hogy "a versenybizottság értékelte a június 24-i határidőre beérkezett nevezéseket, és mivel azok száma nem érte el a versenykiírásban szereplő létszámot, így a szövetség elnökségének döntését figyelembe véve a feltöltés jegyében kiküldte a szóba jöhető csapatok számára a felkéréseket a nevezések benyújtására. Ennek megtételére július 1-én, hétfőig van lehetőségük a felkért sportszervezeteknek, és így várhatóan ezen a napon válnak ismertté az indulók." A kluboktól érkezett, nem hivatalos információk szerint az egycsoportos, 16 csapat alkotta NB II-ben mindössze egyetlen kérdőjel maradt, hiszen a Siófok, a Kozármisleny, a Gyirmót FC, a Zalaegerszegi TE, az FC Ajka, az FC Tatabánya, a Szigetszentmiklósi TK, a Vasas SC, a Békéscsaba 1912 Előre SE, a Balmazújváros, a Nyíregyházi Spartacus, a Szolnoki MÁV, a Ceglédi VSE, a Dunaújvárosi PASE és a Várda SE biztos résztvevője a másodosztálynak. A tizenhatodik helyre minden valószínűség szerint az elmúlt bajnoki évben elért eredményei alapján a Soproni VSE nyer besorolást. A három NB III-as csoport beosztásánál már lényegesen nagyobb a bizonytalanság. Ide az elmúlt bajnokságban elért eredmények, valamint az osztályozók alapján - a Vác NB II-es kizárása és az Eger SE licenc problémái miatt -a következő 48 csapat adhatta be nevezését.

A keleti régióba:

az NB I-ből kiesett, de az NB II-re licencet nem kapott Eger FC, NB II-ből kiesett DVSC-DEAC, a Kazincbarcika BSC, az Orosháza FC, a Putnok FC és a Szeged 2011-Grosics Akadémia, valamint az NB III-as csoportok második helyén végzett Hatvani SE (Mátra csoport) és Nyírbátor (Tisza csoport), továbbá az NB II-es osztályozókat elvesztő Felsőtárkány SC, illetve az NB III-as osztályozókat sikerrel megvívó Cigánd SE, Ebes KKSE, Gyulai Termál FC, Jászapáti VSE, Létavértes SC és a Tiszaújváros.

A közép régióba:

az NB II-ből kiesett Bp. Honvéd II., az FTC II., az Újpest FC II. és a BKV Előre, valamint az NB III-as csoportok második helyén végzett ESMTK (Duna csoport) és Monori SE (Alföld csoport), továbbá az NB II-es osztályozókat elvesztő Soroksár SC és Budaörs, illetve az NB III-as osztályozókat sikerrel megvívó MTK II., Maglódi TC, Diósdi TC, Újbuda FC, Tököl VSK, Veresegyház VSK, REAC és a Dunaharaszti MTK.

A nyugati régióba:

NB II-ből kiesett PMSC-Matias II., a Videoton FC II., a Paksi FC II., a Győri ETO FC II., a Kaposvári Rákóczi FC II., a Szombathelyi Haladás II., a Veszprémi FC, Csákvári TK és a Bajai LSE, valamint az NB III-as csoportok második helyén végzett Szekszárd UFC (Dráva csoport) és az Andráshida (Bakony csoport), továbbá az NB II-es osztályozókat elvesztő Dorogi FC és Soproni VSE, és végül az NB III-as osztályozókat sikerrel megvívó Nagyatád FC, Balatonfüredi FC, Majosi SE és a Pécsváradi Spartacus SK. Azt egyelőre igen bizalmasan kezeli az MLSZ, hogy az arra jogosultak közül kik nem éltek az NB III-as nevezés lehetőségével, illetve kiknek nem fogadta el a szövetség a beadott nevezését. Egy azonban tény, ha a valószínűleg NB II-es besorolást kapó Sopron csapatát kivesszük az NB III-asok közül, akkor a 3 x 16 azaz 48 NB III-as helyre az elmúlt hétfői értékelést követően 41 csapat nevezését fogadta el a versenybizottság, ezért volt szükség az utólagos, vagy ha úgy tetszik pótnevezésekre történő felkérésre. Szintén nem hivatalos, de a klubok között az terjedt el, hogy az MLSZ a 2012/2013-as NB III-as bajnokságok hatodik helyezettjei alatt húzta meg a felkérés vonalát és a következő csapatokat kérte fel arra, hogy július 1-ig adják be nevezésüket az NB III-as küzdelmekre: Mosonmagyaróvári TE (a Bakony csoport 3. helyezettje elveszítette az NB III-as osztályozót), Szentlőrinc SE (a Dráva csoport 4. helyezettje elveszítette az NB III-as osztályozót), Rákosmente KSK (a Mátra csoport 5. helyezettje elveszítette az NB III-as osztályozót), Hajdúböszörményi TE (a Tisza csoport 6. helyezettje), Csepel SC (a Duna csoport 6. helyezettje), Körmend FC (a Bakony csoport 6. helyezettje), FC Dabas (az Alföld csoport 6. helyezettje) és a Bölcske csapata (a Dráva csoport 6. helyezettje). Közülük tehát heten tagjai maradhatnak a harmadik vonalnak. A hírek szerint a Csepel, a Rákosmente, a Hajdúböszörmény és a Körmend már jelezte, hogy élni kíván a felkínált lehetőséggel. Egy dolog biztos, a héten véglegesednek az NB II és az NB III csoportbeosztásai és augusztus közepén rajtol a 2013/2014-es évad.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.