Balesetszimuláció otthon és a közutakon – egy hét a Vöröskereszttel + VIDEÓ


A Vöröskereszt felkészít a háztartási és közúti balesetek alapellátására. Hétfőn vizsgaszimuláción vehettünk részt, de az egy hetes programsorozaton műsebekkel és világjáró ifjúsági vöröskereszt tagokkal is megismerkedhetnek az érdeklődők.
A KÓPÉ Pont nem más, mint a Magyar Vöröskereszt februárban életre hívott közösségi információs színtere, ahol az adományok gyűjtése mellett egyéb kiegészítő ismeretterjesztő programokat tartanak gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A Napfény parki kitelepülés egyúttal remek gyakorlóhely a különféle háztartási, vagy közúti balesetek szimulációjára is, ezért a szervezet az elkövetkező egy hétben erre a témakörre fekteti a hangsúlyt. A nyári időszakban nagyon sok fiatal gondolja úgy, hogy megszerzi a jogosítványt. A Vöröskereszt nyílt napja pedig remek lehetőséget nyújt arra, hogy közelebbről megismerkedjenek az egészségügyi vizsgával – mondta
Buknicz Ivett
ifjúsági referens mutatva a szőnyegen heverő gyakorló bábúra. Az újraélesztés, a stabil oldalfektetés és a kötözés nem maradhat el a vizsgaszimuláción, ahol górcső alá veszik a gyakorlati és elméleti közúti elsősegély vizsgafeladatokat. Ha Ödönbe – a Vöröskereszt bábújába – sikerül ismét életet lehelni, jöhet a tételhúzás és a szóbeli felelet. Bepillanthattunk egy motorosbaleset áldozatának megfelelő alapellátásába is. Nézze meg videónkat! http://www.youtube.com/watch?v=27u57_OIT0w Buknicz Ivett és a szervezet önkéntesei egész héten át tartó programsorozattal várják az érdeklődőket. Kedden imitátorok segítségével balesetszimulációt tartanak, ahol nem csak a helyes kötési és fogási technikákat, de a valós emberi reakciókat is megismerhetik. Szerdán – szintén az információs pontban – a véradás folyamatával és a Vöröskereszt feladataival ismerkedhetnek meg, majd délután a Széchenyi téren a véradó napon élesben is kipróbálhatják magukat. Csütörtökön a gyerekeké lesz a főszerep, közlekedésbiztonságra, valamint a háztartásban előforduló kisebb balesetek kezelésére oktatják a piciket. Pénteken a nemzetközi kapcsolatok kerülnek fókuszba: Szendrei Attila és Papp Csilla, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tagjai mesélnek külföldön szerzett tapasztalataikról.
Gaál Bernadett