Közélet

A Szegedi Közlekedési Kft. gazdálkodását vizsgálta az ÁSZ

2013. július 18., csütörtök
A Szegedi Közlekedési Kft. gazdálkodását vizsgálta az ÁSZ
kettes_villamos14_gs

Az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ellenőrzése keretében a Szegedi Közlekedési Kft. (SZKT) gazdálkodását vizsgálta az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amely a beszámolási kötelezettségek teljesítésével, illetve a járművek felújításával kapcsolatban tett javaslatokat – áll a vizsgálatról készült, csütörtökön nyilvánosságra hozott összefoglalóban.

A 100 százalékban önkormányzati tulajdonú SZKT működteti a város parkolási rendszerét, valamint közszolgáltatási szerződés alapján üzemelteti a csongrádi megyeszékhely villamos- és trolibuszhálózatát. Az önkormányzat 2008-tól 2011-ig, valamint 2012 első három negyedévében csaknem 3 milliárd forint működési támogatást nyújtott a cégnek, emellett 860 millió forintos tőkeemelést hajtott végre és 616 millió forintos tagi kölcsönt nyújtott. 2008 és 2011 között az SZKT szerény nyereséggel gazdálkodott, a helyi közösségi közlekedés működtetése – növekvő összegű önkormányzati támogatás ellenére – egy esztendőt leszámítva veszteséges volt. Az ÁSZ megállapította, hogy az SZKT – a közszolgáltatási szerződésben előírtak ellenére – nem végezte el az utaselégedettség féléves gyakoriságú mérését, valamint a teljes körű keresztmetszeti utasszámlálást sem. A közlekedési társaság egy alacsonypadlós középrésszel ellátott - KT8A 3M-LF típusú – villamos prototípusának elkészítésére 2010 végéig 155,4 millió forintot, egy másik jármű megvásárlására, átalakítására és felújítására 84,5 millió forintot fordított, a beruházások azonban nem fejeződtek be. Az SZKT a munkálatok során - az árképzési szabályzatban rögzített - 3800 forintos rezsióradíj helyett 1012-1236 forintos óradíjjal dolgozott. A vizsgálat megállapította, hogy 30 milliárd forintos összköltségű Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése című projekt során az SZKT és az önkormányzat az időarányosnak megfelelő összeget használta föl, a támogatási szerződésben rögzített kifizetési kérelmek és a státuszjelentések szabályszerűek voltak. Az ellenőrzés megállapításai alapján az ÁSZ javasolta a polgármesternek, hogy írjon elő beszámolási kötelezettséget az ügyvezető igazgatónak az 50 millió forint alatti kötelezettségvállalásokkal kapcsolatban, valamint követelje meg a felügyelő bizottság elnökétől, hogy félévente referáljon a közgyűlésnek. A számvevőszék javasolta a szabályzattól eltérően alkalmazott rezsióradíjakkal kapcsolatos döntések vizsgálatát, valamint azt, hogy készüljön terv az érintett villamosok hasznosítására. Az ÁSZ az ügyvezetőnek javasolta, hogy háromévente végezze el a teljes körű keresztmetszeti utasszámlálást.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.