Női futball: újabb bravúrpontot szerzett a Szegedi AK + FOTÓK


Hosszú ideig vezettek is a szegedi focista lányok a Femina elleni hazai NB I-es felsőházi bajnokin.
A majális árnyékában a Felső Tisza parti stadion árnyékmentes "pockosán" rendezett szerda kora délutáni találkozót nem várhatta kedvező előjelekkel a Szegedi AK. A vasárnapi, Viktória elleni fiaskó során
Papp Dorina
súlyos térdsérülést szenvedett, ami miatt hónapokat kényszerül kihagyni,
Zimányi Kovács Anikó
bokája makacskodott már az ominózus 0-5-ös mérkőzésen is, valamint
Kardos Bernadett
ezúttal sem lehetett ott a társakkal. Az első perctől kezdve nagy nyomás alá helyezte a hazaiakat a Femina, abszolút uralták a játékot a fővárosiak a várakozásoknak megfelelően. A Szeged mezőnyben megküzdött minden labdáért, tanulva a korábbi hibákból, azaz a korán bekapott gól(ok) leckéjéből, ami legutóbb, a szombathelyi Viktória ellen is oly markánsan kirajzolódott. A félidő első felét, amikor a legnagyobb volt Horváth Hannáék nyomása, sikerült átvészelnie a hazai alakulatnak, a fegyelmezett védekezés jó kapusteljesítménnyel is párosult
Földesi Lilien
részéről, s bizony a vendégek kapufájánál a szerencsével sem álltak hadilábon a mieink. A Femina nagyobb labdabirtoklása, és több helyzete ellenére aztán a 35. percben megszerezte a vezetést a Cserenkó-csapat, miután
Miklós Gabriella
35-40 méterről végzett el szabadrúgást középről, amelyet
Szil Tünde
kapott a jobb oldalon, beforgatta védőjét, majd beadta a labdát a hosszú oldalon helyezkedő
Vékes Viviennek
, aki fejjel nem is hibázhatott nyerő helyzetében (1-0). Fordulás után továbbra is foggal-körömmel küzdött a patinás ellenféllel szemben a szegedi alakulat, a Femina pedig újfent komoly erőket mozgósítva rohamozott az egyenlítésért. Erre a 73. percben került sor, amikor egy a bal oldalon felvezetett akció végén
Hegyi Szilvia
vette be a hazai kaput (1-1). Az egyre inkább fáradó SZAK játékában nem volt már gól, de remekül tartották magukat Szalai Ágnesék, s állva a sarat a Femina rohamaival szemben végül sikerült pontot menteniük egy újabb komoly és erős ellenféllel szemben.
Női labdarúgó NB I felsőházi rájátszás 3. forduló:
Szegedi AK - 1. FC Femina 1-1 (1-0) Szeged, Felső Tisza parti stadion, Fű2, 100 néző. Vezette: Fülöp (Minda, Zab). SZAK: Földesi - Patocskai, Miklós, Dudás (Baksa 90'), Lévai, Harcel, Szalai, Szil, Nagy Dzs. (Végh 50'), Lipták, Vékes (Hethési 70'). Vezetőedző: Cserenkó Szabolcs. Femina: Mátra - Balogh H., Szeitl, Gleich, Laky, Kanta, Horváth H., Ködmön, Csapó, Hegyi, Csányi. Vezetőedző: Herczku István. Gól: Vékes (35'), ill. Hegyi (73'). Sárga lap: Dudás (50'), Szil (86'), ill. Laky (60'), Szeitl (80'). Cserenkó Szabolcs: "Ismét bebizonyosodott, hogy az a jó csapat, amelyik rendelkezésre áll. Végig becsülettel harcoltak a lányok a jó eredményért és egymásért is. Ez, és a korábbi, MTK elleni döntetlen számunkra győzelemmel ér fel. Bízom benne, hogy az Astra elleni vasárnapi meccsre már bővebb keret áll rendelkezésemre."További eredmények:
MTK Hungária FC - Hegyvidék SE 11-0 (4-0) Astra-Bíró-Kert FC - Viktória Trend Optika FC 1-2 (0-1)A női labdarúgó NB I felsőházi rájátszásának jelenlegi állása:
