Közélet

Módosulhat a kisajátítási törvény

2013. május 31., péntek
Módosulhat a kisajátítási törvény

A kisajátítási törvény olyan módosítását javasolja György István (Fidesz), amely megteremti az előzetes eljárás intézményét.

Az Országgyűlésnek pénteken beterjesztett - több gazdasági tárgyú jogszabályt is módosító - javaslat alapján az előzetes eljárásban a kisajátítást kérő kérheti a kisajátítási hatóságtól a kisajátítás jogalapjának és a kisajátítási kártalanítás összegének előzetes megállapítását. A törvényjavaslat - kiemelt fontosságára tekintettel - külön kisajátítási célként nevesíti a közjogi megbízatást betöltő személyek elhelyezéséhez szükséges létesítmények érdekében történő kisajátítási célt. Ilyen létesítmény lehet például az Országgyűlés Hivatala, valamint a Köztársasági Elnöki Hivatala is. A törvényjavaslat a környezetvédelmi jogcím bővítésével lehetővé teszi azt, hogy a település lakossága életminőségének javítása céljából is legyen lehetőség kisajátításra. Ilyen cél lehet a település klimatikus és ökológiai viszonyainak megőrzése, javítása, védelme, a levegőszennyezettség és a zajterhelés csökkentése. Ezáltal a jellemzően nagyvárosok okozta környezetterheléstől szenvedő lakosság egészséges környezethez való joga érvényesül. Az új szabályok a javaslat szerint július 30-án lépnének hatályba.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.