Sport

Labdarúgás: eltiltották a csanádpalotai szakvezetőket

2013. május 7., kedd
Labdarúgás: eltiltották a csanádpalotai szakvezetőket
labdarugas_partjelzo_jatekvezeto_gs

Kedden döntött a megyei fegyelmi bizottság: a Csanádpalota két szakvezetője már nem ül a szezonban csapata kispadján.

Mint emlékezhetünk, az április végi Hódmezővásárhelyi FC II. - Csanádpalota FC megyei I. osztályú mérkőzés végjátékában

elszabadultak az indulatok

, s a játékvezető előbb az őt inzultáló csanádpalotai edzőt,

Lakatos Rudolfot

, majd segítőjét,

Molnár Lászlót

- aki beszaladt a pályára és az egyik hazai játékost, majd a bírót fenyegette - is elküldte a kispadtól. A nagyszámú román állampolgárságú légióst is felvonultató, a bajnokság élmezőnyében feltörekvő, s legutóbb a bajnokaspiráns Tápé csapatát

vitatott körülmények között legyőző

csanádpalotai alakulat vezetőinek megengedhetetlen megmozdulása nem maradt visszhang nélkül. A Magyar Labdarúgó-szövetség Csongrád Megyei területi igazgatója,

Nógrádi Tibor

a minap

a SZEGEDma.hu-nak adott interjújában

elmondta, a legszigorúbban fognak fellépni a mérkőzések alatt futballpályákon és közvetlen környezetükben elharapózó erőszak ellen. A megyei fegyelmi bizottság keddi döntései között már megtalálható a példát is statuáló döntés a Csanádpalota botrányos vásárhelyi mérkőzése kapcsán. Eszerint az FB Molnár Lászlót 2013. június 30-ig minden jellegű mérkőzésre vonatkozó sportszakmai tevékenységtől, míg Lakatos Rudolfot 2013. október 15-ig minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.